A román kormány módosította csütörtökön az energiaárak korlátozásáról szóló, tavasszal kiadott rendeletét, és az eddigi 300 kilowattóra helyett 255 kilowattórában határozta meg azt a havi villamosenergia-fogyasztást, ameddig a kilowattóránként 0,80 lejes (66 forint) ársapkával védi a lakossági fogyasztókat a piaci áraktól.

Nicolae Ciuca miniszterelnök a csütörtöki kormányülés elején bejelentette: a kormány meghosszabbította az ársapkarendelet hatályát jövő év augusztus elejéig, és úgy értékelt, hogy ezzel a háztartások 98 százalékát megvédik az energia drágulásától.

Havi 100 kilowattóra fogyasztásig továbbra is a kilowattóránként 0,68 lejes árkorlátozást alkalmazzák, azokban a háztartásokban pedig, amelyek tavalyi havi fogyasztási átlaga 100 és 300 kilowattóra közé esett, ezentúl 100 és 255 kilowattóra között 0,8 lejt számlázhatnak a szolgáltatók kilowattóránként.

A kis- és középvállalkozások (kkv) és közintézmények esetében érvényben marad a kilowattóránként 1 lejes ársapka, de csak a tavalyi fogyasztásuk 85 százalékáig.

Az intézkedés indoklásában az Európai Bizottság 15 százalékos önkéntes energia-takarékossági rendeletére hivatkoztak. Virgil Popescu energiaügyi miniszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón elmagyarázta: az árkorlátozásra jogosultak köre valójában nem változik, a fogyasztási küszöb 15 százalékos – 300-ról 255 kilowattórára történő – csökkentésével viszont bátorítani akarják azt az önkéntes takarékosságot“, amelyet az Európai Bizottság kezdeményezett júliusban.

Akik túllépik az ársapkarendeletben meghatározott fogyasztási küszöböt, azoknak a most már 1,25 lej körüli piaci árat kell fizetniük az elhasznált villanyáram kilowattórájáért.

A földgáz esetében a lakossági fogyasztóknak továbbra is 0,31, míg a jogi személyeknek 0,37 lejt kell fizetniük minden elhasznált kilowattóra energiáért, amennyiben tavalyi gázfogyasztásuk nem haladta meg az 50 ezer megawattórát.

A csütörtökön elfogadott sürgősségi rendelettel a román kormány többletforrásokat is akar biztosítani az energiaár-kompenzációhoz és – Nicolae Ciuca miniszterelnök szerint – meg akarja fékezni a nyerészkedést, az energiaárak mesterséges felverését. Ennek érdekében, miként Adrian Caciu pénzügyminiszter fogalmazott: nem “szolidaritási adót“, hanem “hozzájárulást” fizettet az energiapiac szereplőivel egy “energiaátmeneti alapba“. Másfelől az állam most már csak megawattóránként 1300 lejes árig téríti meg az energiaszolgáltatók számára a piaci árak és a rendeletileg szabályozott fogyasztói árak közti különbözetet.

A sürgősségi kormányrendeletet elvileg szeptember elsejei hatállyal kell alkalmazni, de csütörtök estig még jelent meg a hivatalos közlönyben.