Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) számos kiemelt teljesítményt jutalmaz majd többletpontokkal a 2024-től érvényes új felvételi rendszerben; továbbra is előnyt jelent az emelt szintű érettségi, de egyes szakokon már a középszinten elért 80 százalék feletti teljesítményt is pontokkal értékelik.

Az egyetem szerdai közleményében azt írta, előnyt jelent továbbá a tanulmányi versenyeken elért kiemelt eredmény, a nyelvismeret, a sportteljesítmény, valamint figyelmet fordítanak a hátrányos helyzetű jelentkezők különleges helyzetére is.

A 2024-től érvényes változásokról azt írták:

minden szakon többletponttal díjazzák azt a jelentkezőt, aki emelt szintű érettségit tesz, ugyanakkor számos szakon arra is jár többletpont, ha valaki a középszintű érettségijét legalább 80 százalékos eredménnyel abszolválja.

Kiemelten “díjazzák” többletponttal a tanulmányi versenyeken elért eredményeket, és egységesen, minden szakon a nyelvvizsgával rendelkezőket.

Hozzátették:

mindent megtesznek az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség elveinek érvényesítéséért, ennek megfelelően az egyetem valamennyi szak esetében egységesen ad pontot a fogyatékosságra, a hátrányos helyzetre és a gyermekgondozásra.

Azokon a képzéseken, amelyeken az ELTE levelező vagy esti munkarendben is hirdet felvételit, és amelyekre a leendő hallgatók jellemzően munka mellett jelentkeznek, a munkatapasztalatra is többletpontot számítanak.

A felsőoktatási intézmény a sportolásra is nagy hangsúlyt helyez, így a jelentkezők sportteljesítményét is elismeri. Nemcsak azok kapnak többletpontot, akik olimpián 1-8., világbajnokságon 1-3., vagy Európa-bajnokságon 1. helyezést érnek el (ők összhangban a jogszabállyal 500 pontot kapnak), hanem azok is, akik korosztályos világ- vagy Európa-bajnokságon, országos bajnokságon vagy Diákolimpián értek el előkelő helyezést – közölte az egyetem.

“Az ELTE vezetése olyan pontrendszert alkotott meg, amely alkalmas arra, hogy továbbra is a legjobbakat vegye fel az egyetemre, és a hallgatók széles köre számára kínálja a munkaerőpiaci követelményeknek megfelelő versenyképes diploma megszerzését” – olvasható a közleményben.