Elfogadta a román szenátus az igazságszolgáltatás reformját előirányzó törvénytervezeteket, amelyeket a kormány terjesztett a testület elé – adta hírül kedden a román közszolgálati rádió.

A szenátus a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) működéséről, az igazságszolgáltatás megszervezéséről, illetve a bírák és ügyészek jogállásáról szóló három törvénytervezetet szavazta meg a kormánykoalíciót alkotó pártok támogatásával. Korábban a képviselőház is elfogadta a jogszabályokat. 

Az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) honatyái a tervezetek ellen szavaztak, mert szerintük alkotmányellenesek. Bejelentették, hogy az alkotmánybíróságon fogják megtámadni őket. Az USR azt is nehezményezte, hogy a kormányoldal nem várta meg az illetékes nemzetközi szervezetek véleményezését, és szerintük a jogszabályok kiteljesítik azokat a “reformellenes” intézkedéseket, amelyeket a szociáldemokraták kezdeményeztek a 2017-2018-as időszakban.

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerint azonban a jogszabályok figyelembe veszik a Velencei Bizottság és az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja, a GRECO által megfogalmazott elvárásokat.

Turos Lóránd, az RMDSZ szenátusi frakcióvetője szerint a törvénytervezetek elfogadása fontos lépést jelent az igazságszolgáltatás terén, és összefügg Románia óhajtott schengeni csatlakozásával is, hiszen a román igazságszolgáltatás brüsszeli figyelemmel kísérése csak akkor zárul le, ha Románia korszerűsíti az igazságügyi törvényeit.

Korábban Románia schengeni csatlakozását egyebek mellett azért halasztották el, mert egyes tagállamok elégtelennek tartották a román igazságszolgáltatási reformokat.