“A mai napon javaslatot nyújtottunk be az Országgyűlésnek, mellyel megtettük az első lépést a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA) hazai alkalmazása érdekében” – jelentette be pénteki Facebook-posztjában Varga Judit igazságügyi miniszter, aki a kormány részéről egyúttal üdvözölte az európai szabályozást, amelynek kidolgozásában -, mint hozzátette – “kezdeményezőként mi is aktívan részt vettünk”.

Kupecki Nóra, a minisztérium alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár saját bejegyzésében hozzáfűzte: néhány hete lépett hatályba a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA), “amelynek mielőbbi alkalmazhatóvá tétele kiemelt céljaink között szerepel”. Büszkén jelentette, hogy a parlamenti módosító javaslattal fontos lépést tettek ennek megvalósítása érdekében.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta:

a digitális fejlődés és a közösségi média platformok térnyerése miatt, kiemelten fontossá vált, hogy az online térben is megfelelő védelmet garantáljon az állam a polgárok részére.

Azonban be kell látni, hogy mivel

a digitális térben nem léteznek fizikai korlátok, annak szabályozása csak úgy lehet hatékony, ha határon átnyúló jellegűnek kezeljük a területet

– mutatott rá.

“Éppen ezért az európai szintű szabályozás kezdeményezői között voltunk és mindvégig segítettük az uniós jogalkotási folyamatot” – hangsúlyozza a helyettes államtitkár.

“A munkánk ezzel korántsem fejeződött be, mert továbbra is vizsgáljuk a részletszabályokat, valamint fenntartjuk azt a jogot, hogy szükség esetén szigorúbb szabályokkal fogjuk biztosítani, hogy a magyar emberek hatékony védelemben részesüljenek az online térben. A most benyújtott javaslattal pedig kijelöljük azt a hatóságot, amely a jövőben a fogyasztói panaszokkal foglalkozik majd” – közölte a Facebookon Kupecki Nóra.