A 2022. december 19. napján megjelent „salátatörvény” több ponton is módosítja a dohánytermékek kiskereskedelmét. Szabó Gergely ügyvéd segítségével összefoglaljuk, hogy melyek a legfontosabb változások és a felmerülő kérdések azok kapcsán.

Egészségvédelmi tájékoztató anyagok

A megjelent, 2022. évi LXIV. törvény többek között módosítja a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvényt is, mely hangsúlyozza, az egészségvédelmet érintő feladatokban való közreműködését a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (Hatóság). Ezt úgy valósítja meg, hogy leszokást támogató egészségvédelmi és prevenciós tájékoztatót készít, amelyet a kiskereskedőknek megküld – választásuk szerint – vagy papír alapon (szóróanyag, valamint plakát formájában), vagy elektronikus formában. Ez a dohányboltok üzemeltetői számára külön költséget nem jelent, azonban az aktuális plakátot jól látható formában el kell helyezzék az eladótérben, vagy digitális formában a saját maguk által biztosított eszközzel.

A dohánytermékek dohányboltokba való kihelyezésének kérdésköre

A törvénymódosítás leginkább szembeötlő változtatása azonban nem az egészségvédelmi szóró anyagok kihelyezésében rejlik, hanem abban, hogy

a dohányboltokban 2024. január 1-től a pultvonal felett, illetve az elkülönített helyen belül fogyasztók számára jól láthatóan kizárólag dohánytermékek helyezhetők el.

Olyan részletszabályokat is tartalmaz a törvénymódosítás, miszerint a dohánytermék-kiskereskedő valamennyi általa forgalmazott dohánytermékből típusonként, valamint márkajelzésenként kizárólag egyet-egyet jeleníthet meg a fogyasztók számára láthatóan. Ezen túlmenően, a szivarok kivételével minden olyan dohánytermék, amelynek a csomagolása a kötelezően alkalmazandó egységes csomagolásban kerül forgalomba, illetve kombinált egészségvédő figyelmeztetést tartalmaz,

kizárólag úgy helyezhető az értékesítő csatornába (azaz a „polchelyre”), hogy az egészségvédő figyelmeztetés jól látható legyen a fogyasztók számára.

„A törvénymódosítás ezáltal kivezeti azt a versenyjogilag aggályosnak tekintett gyakorlatot, miszerint a szélesebb dohánytermék-palettával rendelkező dohánytermék-nagykereskedő nagyobb felületet, ezáltal előnyösebb megjelenési lehetőséget élvez a szerényebb portfólióval rendelkező piaci szereplőkkel szemben” – emeli ki a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szabályozási szakértője, Szabó Gergely ügyvéd.

A fentiek tükrében tehát a törvénymódosítás megszünteti a fogyasztók figyelmét elsődlegesen élvező (pultvonal feletti) terület esetében a dohányzáshoz kapcsolódó kiegészítő termékek (pl. cigarettahüvely és cigarettapapír, elektronikus cigaretta, dohányzást imitáló elektronikus eszköz, dohányzást helyettesítő nikotintartalmú termék, dohányzási célú gyógynövénytermék) megjelenítésének lehetőségét, tehát

a dohánytermék-kiskereskedők kizárólag dohánytermékeket helyezhetnek ki pultra, illetve a pult feletti részre, amelyhez a jogalkotó azt a reményt fűzi, hogy csökkenhet a dohánytermék-kiskereskedők kitettsége a nagykereskedők irányába.

Ez a szabály ugyanakkor nemcsak a dohányzáshoz kapcsolódó kiegészítő termékeket, hanem az egyéb termékeket (pl. rágó, sör, rövidital, üdítőital) is száműzi a pultvonal feletti részről, illetve amennyiben elkülönített helyen van a dohánytermék kiskereskedelem (pl. falusi bolt egy kijelölt, leválasztott része), akkor ezen elkülönített részről.

A törvénymódosítás rendelkezéseinek be nem tartása esetén kilátásba helyezett szankciók

A fentiek megszegése esetén pénzbírság szabható ki a dohánytermék-kiskereskedőkre, azonban amennyiben a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet végző személy a fogyasztóvédelmi rendelkezést 3 éven belül ismételten megsérti, abban az esetben a Hatóság az adott üzletet legfeljebb 30 napos ideglenes bezárását rendelheti el.

A törvénymódosítás kiskereskedőkre gyakorolt várható hatásairól

Arra a kérdésre, hogy a bemutatott törvénymódosítás milyen hatást fog gyakorolni a fogyasztói szokásokra és gazdaságilag hogyan fogja érinteni a dohánytermék-kiskereskedőket előzetesen nehéz választ adni, azonban arra lehet következtetni, hogy mire számíthatunk az elkövetkezendőkben.

Fontos kiemelni, hogy a törvénymódosítás nem tiltja meg a kiegészítő termékek, illetve egyéb termékek értékesítését a dohányboltokban, kizárólag azt szabályozza, hogy a pultvonal felett és az elkülönített helyen belül nem jeleníthetők meg. Ez arra enged következtetni, hogy ezen termékek ugyanúgy kaphatók lesznek a dohányboltokban, csak nem lesznek jól látható helyen feltűntetve azok polcain.

Ez egyrészről eredményezheti sok dohánybolt esetében az üzlet adottságainak köszönhetően átalakítás szükségességét, tekintettel arra, hogy jellemzően a dohányboltok jelentős része arra van berendezkedve, hogy az értékesítésre szánt árukészlet jól láthatóan a pulton, illetve a pult felett kerül elhelyezésre, így azonban a raktár rész bővítése válhat szükségessé a jelen törvénymódosítás nyomán, mely nem várt kiadást jelenthet a kiskereskedők bizonyos rétegének

Másrészről mindennapi nehézségbe ütközhetnek a kiskereskedők azáltal, hogy a kiegészítő termékek és egyéb termékek nem lesznek megtekinthetők a fogyasztók számára, ami nagymértékben megnehezítheti, vagy lassíthatja magát a kiszolgálást, sőt akár jelentősen is csökkentheti a forgalmat tekintettel arra, hogy ezekről a meg nem jelenített termékekről feltehetően szóbeli tájékoztatást kell majd nyújtani a vásárlók részére, valamint azokat a raktárból megtekintésre bocsátani plusz erőforrást jelent az eladók számára. Ráadásul sok esetben pont az üdítők, valamint alkoholos italok miatt térnek be a vásárlók a dohányboltba, így azok forgalmának csökkenése komoly kieséseket jelenthet.

Továbbá nem mehetünk el amellett, hogy bizonyos esetben, amennyiben a fogyasztónak nem feltétlen van tudomása arról, hogy ezek a kiegészítő termékek kaphatók az adott dohányboltban – tekintettel arra, hogy nem láthatja a pulton azokat – az impulzus vásárlás lehetőségének kizárása nyomán akár számottevő bevétel kiesést is generálhat a kiskereskedők számára, mely véleményem szerint a legsúlyosabb hátrány mely érheti a kiskereskedőket a törvénymódosításnak való megfelelés következményeként.

„Mindezeken felül azok a boltok, amelyeken belül elkülönített helyen van a dohánytermék-kiskereskedelem, egyértelműen át kell alakítsák az azt érintő belső elrendezést. Továbbá a kezdeti időszakban kérdéses lehet, hogy a Hatóság miként értelmezi a pultvonal feletti részt függetlenül attól, hogy álláspontunk szerint az egyértelműen a dohánybolt hátsó, kiszolgáló része és attól még állhatnak a dohánybolt elejében magas italhűtők, illetve pultok függetlenül attól, hogy azok fizikailag magasabbak a pultvonalnál.” – véli Szabó Gergely ügyvéd.

Szabó Gergely ügyvéd, az Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szabályozási szakértője: