Megtartotta alakuló ülését a deregulációs kerekasztal csütörtökön Budapesten. Tuzson Bence, deregulációért felelős kormánybiztos, a kerekasztal elnöke az alakuló ülésen hangsúlyozta, a céljuk, hogy olyan javaslatokat tegyen az adminisztráció csökkentésére, a jogszabályok egyszerűsítésére, amelyek hozzájárulnak az ország versenyképességéhez, megkönnyítik a családok, az állampolgárok életét.

A kerekasztal elnöke köszöntőjében kiemelte, a kormány 2010-ben azzal szembesült, hogy

a bonyolult és nehezen betartható jogszabályok nehezítik a jogkövető magatartású emberek életét, ezért szükséges az intézmények és jogszabályok átalakítása, tartalmi elemeinek egyszerűsítése.

Hozzátette, már eddig is felülvizsgáltak és módosítottak több ezer olyan jogszabályt, amelyek feleslegesen terhelték a közigazgatás rendszerét, a magyar emberek mindennapjait.

Az eredmények ellenére szükség van további deregulációs lépésekre is, a közigazgatási eljárások, az ügyintézés egyszerűsítésére, még hatékonyabbá tételére.

Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke, a kerekasztal társelnöke elmondta, az ellenőrzések során gyakran tapasztalták, hogy

a túlszabályozott jogi környezet nehezíti, időnként szinte lehetetlenné teszi a jogszabályok betartását.

A társelnök fontosnak nevezte, hogy

a deregulációs kerekasztal szereplői, köztük a gazdaság képviselői is javaslatot tehetnek a közigazgatási ügyintézés egyszerűsítésre, a betartható jogszabályokra.

Az alakuló ülésen a kormány és a kerekasztal állandó tagjai együttműködési megállapodást írtak alá a célok megvalósításának elősegítésére.

A kerekasztal állandó tagjai: Windisch László, az ÁSZ elnöke, Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke, Juhász Edit, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal elnöke, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke, Szedlák Attila, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főigazgatója, Vágújhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke és Bodor József, a Digitális Magyarország Ügynökség jogi vezérigazgató-helyettese.