Élet és állam elleni bűncselekmények miatt is vádat emelt az ügyészség a magát Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoporthoz tartozó hét ember ellen – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön.

A közlemény szerint a vádlottak egy része

“az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet hozott létre és céljaik elérése érdekében a gyűléseken és az interneten – ahol további tagokat toboroztak – 33 közéleti szereplő megölésére hívták fel követőiket”.

A csoport szervezettségére utal, hogy

“leképezve a demokratikus állami berendezkedést” a csoportosulás egyik vezetőjét bírói hatalommal ruházták fel, míg egy másik személy feladata a végrehajtó hatalom megszervezése volt és egy új “alkotmányt” is megfogalmaztak.

Továbbá – az ügyészség szerint – egy Bács-Kiskun vármegyei fiatal pár zaklatást és kiskorú veszélyeztetését követte el azzal, hogy a 2019-ben otthonában – felelős személy közreműködése nélkül – született gyermekük anyakönyvezését megakadályozták arra hivatkozva, hogy a magyar állam nem létezik. A szülők ezzel tudatosan nem biztosítottak gyermekük számára állampolgárságot, társadalmi azonosításra alkalmas, egyúttal ellátásra is jogosító okmányokat, és a gyermek védelmében jogszerűen eljáró szakemberekkel való együttműködést módszeresen, teljesen visszautasították. Ezekkel a sorozatos mulasztásokkal megvalósuló kötelességszegések veszélyeztették kiskorú gyermekük testi fejlődését.

A csoport vezetőinek hatására a gyermek szülei elhitték, hogy az általuk jogtalannak tartott gyámhatósági eljárást képesek befolyásolni, és felszólították a hatóságokat, hogy gyermeküket adják vissza. Az egyik vádlott a gyermekvédelmi és ahhoz kapcsolódó büntetőeljárásban eljárók felett 2020 júniusában “halálos ítéletet” hirdetett, amely felkerült egy videómegosztó portálra, amelyet a szülők egy figyelmeztető emailben – személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetődzve – elküldtek a hatóság tagjainak.

Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség többek között élet és állam elleni bűncselekmények miatt emelt vádat a Budapest Környéki Törvényszéken, a vádirat alapján akár húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható – írták a közleményben.