Két újabb munkaszüneti napról döntött szerdán a román képviselőház, így január 6-át és 7-ét is munkaszüneti nappá nyilvánítják.

Az erről szóló törvénytervezetet Marcel Ciolacu, a kormányban helyet foglaló Szociáldemokrata Párt elnöke és Alfred-Robert Simonis képviselőházi frakcióvezetőjük terjesztette be.

Eszerint

január 6-a vízkereszt ünnepe, január 7-e pedig Keresztelő Szent János ünnepe miatt nem lesz többé munkanap a közszférában.

A kezdeményező szociáldemokraták érvelése szerint vízkeresztkor a román ortodoxok Jézus megkeresztelését ünneplik, de a vízkereszt nagy ünnepnek számít a katolikusoknál is. Keresztelő Szent János napján több millió ember ünnepli a névnapját, hiszen a románok körében igen elterjedt a János keresztnév vagy annak valamelyik változata.

Az ellenzék ellenezte a jogszabály elfogadását. Azzal érvelt, hogy ez a szociáldemokraták populista kezdeményezése. Szerintük azért időzítették mostanra a megszavazását, mert a jövő évben választások lesznek. Korábban a szenátus is megszavazta a törvényt, amelyet még Klaus Iohannis államelnöknek is alá kell írnia ahhoz, hogy hatályba lépjen.