Fellélegezhetnek a Magyarországon élő ukrajnai menedékesek: a kormány egy február 28-diki kormányrendelettel újabb egy évvel meghosszabbította ideiglenes védelmüket. Az igazolványaikat  nem kell a hatóságnál meghosszabbíttatniuk, azok egy évig – a jogszabály erejénél fogva – még biztosan érvényesek maradnak.

A 58/2023. (II. 28.) Korm. rendelet szerint

a menedékes igazolványok érvényessége automatikusan meghosszabbodik 2024. március 4-ig.

Ez azt jelenti, hogy a menedékes státuszú emberek továbbra is jogszerűen élhetnek Magyarországon, dolgozhatnak, bérelhetnek lakást, járhatnak iskolába és vehetik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat.

Függetlenül attól, hogy az igazolványokon nem ez a jövő márciusi lejárati dátum szerepel, azok

a törvény erejénél fogva továbbra is érvényesek maradnak.

A menedékeseknek igazolványaikkal nincsen teendőjük. A már eddig is ideiglenes védelemben részesített ukrajnai embereknek az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság nem fog új kártyákat kibocsátani, hiszen arra nincsen szükség.

A rendelet 2023. március 1-én lépett hatályba.