A jogvitákra a mai világ legnagyobb kihívásai (jogállamiság, környezetvédelem, a magánélet védelme a digitális korban stb.) és azok a korlátozó intézkedések nyomják rá bélyegüket, amelyeket az Európai Unió az ukrajnai háború keretében fogadott el.  Az Unió Bíróságára és Törvényszékére érkezett ügyek száma immár az ötödik egymást követő évben ér el magas szintet – derül az Európai Unió Bíróságának 2022. évi igazságügyi statisztikáiból.

A 2022-ben a két igazságszolgáltatási fórumra érkezett ügyek száma hasonló ahhoz, amennyi a megelőző évben volt (2022-ben 1710 ügy, szemben a 2021. évi 1720 üggyel), vagyis nagyon magas szinten marad. Az elmúlt öt év folyamán ugyanis az érkezett ügyek számának jelentős és strukturális emelkedése figyelhető meg,
különösen a Bíróság előtt (+21%). A Bíróságra 2013 és 2017 között évente átlagosan 693 ügy érkezett, míg
ugyanez az átlag 2018 és 2022 között 839 lett, ami így éves viszonylatban 146 ügynek megfelelő emelkedést jelent. A
Törvényszékre érkezett ügyek száma stabilizálódott, évente átlagosan 883 érkezett üggyel.

Ami az elbírált ügyek számát illeti, 2022-ben a Bíróság és a Törvényszék összesen 1666 ügyet tudott befejezni, ami megfelel az elmúlt évek átlagának (2018 és 2021 között évente 1692 ügy).

A két igazságszolgáltatási fórum elé kerülő jogviták által lefedett területeket illetően az Európai Unió Bíróságának elnöke, Koen Lenaerts megjegyzi, hogy „az intézménynek minden eddiginél többször kell érzékeny kérdésekben határoznia. Legyen szó a jogállamiság szerves részét képező értékekről, a környezetvédelemről, a hátrányos
megkülönböztetéssel szembeni küzdelemről, a magánélet és a személyes adatok védelméről, a versenyszabályoknak a digitális óriásvállalatok általi tiszteletben tartásáról vagy a fogyasztóvédelemről, a Bíróság és a Törvényszék határozatai közvetlenül összefüggenek a bennünket körülvevő világ legfontosabb kihívásaival”.

A Bíróság annak érdekében, hogy továbbra is képes legyen észszerű időn belül minőségi határozatokat hozni, a Szerződések által biztosított lehetőséggel élve 2022. november 30-án arra irányuló kérelmet terjesztett az uniós jogalkotó elé, hogy az előzetes döntéshozatali hatáskört bizonyos konkrét ügycsoportokban ruházzák át a Törvényszékre, a Törvényszék határozatai elleni fellebbezések előzetes megengedhetővé nyilvánításával kapcsolatos mechanizmust pedig terjesszék ki.

A Bíróság

Az elmúlt év során a Bíróságra érkezett ügyek száma magas volt, különösen az előzetes döntéshozatal területén.

Az ezen igazságszolgáltatási fórum előtt folyamatban maradt ügyek száma stabil (2022-ben 1111 ügy, szemben a 2021. évi 1113 üggyel). A 2022-ben befejezett ügyek száma enyhén meghaladja az ugyanezen év folyamán érkezett ügyek számát.

Az eljárások időtartamát illetően megállapítható, hogy a Bíróság elé kerülő ügyek egyre nagyobb számban vetnek fel érzékeny és összetett kérdéseket, amelyek alaposabb elmélyülést és több időt igényelnek.

Köszönhetően ugyanakkor annak, hogy a Bíróság – különösen a fellebbezések területén – gyakrabban él a végzés útján történő elbírálás lehetőségével, az eljárások teljes időtartama (16,4 hónap) hasonló maradt a megelőző év során mért időtartamhoz (16,6 hónap). Ezzel együtt a Bíróság elé kerülő kérdések egyre nagyobb összetettségének jeleként érzékelhető, hogy az előzetes döntéshozatali ügyek elbírálásának átlagos időtartama enyhén hosszabb lett (17,3 hónap, szemben a 2021. évi 16,7 hónappal).

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek eredetét illetően az látható, hogy 2022-ben a német (98), az olasz (63), a bolgár (43), a spanyol (41) és a lengyel bíróságok (39) terjesztették a legnagyobb számú előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bíróság elé.

A Törvényszék

Az egészségügyi válsághelyzettel összefüggő azon ügyek után, amelyek a 2021-es évet jellemezték (állami támogatásokkal, közbeszerzésekkel, kereskedelempolitikával, közegészséggel, dokumentumokhoz való hozzáféréssel és közszolgálattal kapcsolatos ügyek) a 2022-es év egyik leginkább meghatározó tényezője az azon korlátozó intézkedésekkel kapcsolatos jogviták felmerülése, amelyeket az Európai Unió az ukrajnai háború keretében fogadott el. Általánosabb jelleggel, a korlátozó intézkedésekkel kapcsolatos jogviták 103 új üggyel a 2022-ben érkezett összes ügy 11,4%-át tették ki (szemben a 2021. évi 4,8%-kal és a 2020. évi 3%-kal).

Így a Törvényszék elnöke, Marc Van der Woude megjegyzi, hogy „tekintettel az ukrajnai háborúra és az egyre feszültebbé váló nemzetközi környezetre, valamint a közelmúltbeli jogalkotási fejleményekre (a digitális óriásvállalatok szabályozása, az állami támogatások keretek közé szorítása különösen az adózás területén, továbbá az energia és a környezet ágazatában, a személyes adatok védelme, …), az uniós intézmények aktusai jogszerűségének felülvizsgálata várhatóan gyakoribbá válhat. Ne legyen kétségünk afelől, hogy a Törvényszék maradéktalanul tisztában van a rá háruló felelősséggel, és akként fogja szervezni a működését, hogy ennek meg tudjon felelni.”

Az állami támogatások területén nem kevesebb mint 68 ügy érkezett (szemben a 2021. évi 46 üggyel és a 2020. évi 42 üggyel). Ezzel szemben visszaesés tapasztalható az új keresetek számában a szellemi tulajdonjog (270 ügy, szemben a 2021. évi 308-cal és a 2020. évi 282-vel) és a közszolgálat területén (66 ügy, szemben a 2021. évi 81-gyel és a 2020. évi 120-szal).

A folyamatban maradt ügyek számát illetően megállapítható, hogy e szám 904 érkezett üggyel és 858 befejezett üggyel enyhén emelkedett, és 1474 ügyet tesz ki (szemben a 2021. évi 1428 üggyel). Az érkezett ügyek száma meghaladja a két korábbi év számadatát (2021-ben 882, 2020-ban pedig 847), viszont alatta marad bizonyos korábbi évek számadatának (2019-ben 939, 2017-ben 917, 2016-ban 974, 2014-ben pedig 912). A 858 befejezett üggyel a Törvényszék kevesebb ügyet bírált el, mint 2021-ben (951 ügy). E 9,8%-os visszaesés a körülményekből adódik, és elsősorban abból ered, hogy 2022 decemberében jelentős számú ügyet nyújtottak be, továbbá abból, hogy az igazságszolgáltatási fórum összetételében számos változás következett be egyrészt amiatt, hogy az év első félévében új bírák léptek hivatalba, másrészt pedig amiatt, hogy 2022 szeptemberében bírák távoztak és érkeztek a Törvényszék bírói karának részleges megújítása keretében, amelyre háromévenként kerül sor.

Az eljárások időtartam az ítélettel vagy végzéssel befejezett ügyek esetében 16,2 hónap lett (szemben a 2021. évi 17,3 hónappal és a 2020. évi 15,4 hónappal), ha pedig csak az ítélettel befejezett ügyeket vesszük figyelembe, akkor 20,4 hónap.