Megújul a Szolnoki Törvényszék börtönnek is otthont adó épülete kívülről a bírósági szervezet kizárólagos finanszírozásában, a munkálatok a napokban kezdődnek, és várhatóan egy évig tartanak – közölte a bíróság sajtóosztálya.

A közlemény szerint ezzel párhuzamosan a törvényszéki épületben működő Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet az általa használt épületrészen közműhálózatot érintő karbantartási munkálatokat végez majd.

Az 1893-ban, Wagner Gyula építész tervei alapján épült, helyileg védett státuszú, műemléki környezetben álló épület állami tulajdonban van, és a Szolnoki Törvényszék kizárólagos vagyonkezelésében áll.

A Szolnoki Törvényszék egykor… – Képeslap forrása: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Könyvtárportál / Verseghy Ferenc Könyvtár Képeslaptára

Kiemelték, hogy az épület műszaki állapota a mintegy fél évszázaddal ezelőtti legutóbbi jelentősebb felújítás óta látványosan leromlott. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) ezért többéves tervezés után tavaly úgy határozott, hogy a bírósági szervezet idén, saját költségvetéséből megkezdi az épület teljeskörű felújítását.

A korszerűsítést két ütemben, egy külső és egy belső felújítási szakaszban hajtják végre – fűzték hozzá.

Az építésügyi és örökségvédelmi hatóság szakmai felügyelete alatt megvalósuló projekt munkálatai a napokban kezdődnek meg, és előreláthatóan egy évig tartanak

– szerepel a közleményben.

…és ma. – Forrás: birosag.hu

A beruházás során megújul a tetőszerkezet, kicserélik a tetőfedést, a bádogos szerkezeteket és a külső nyílászárókat, teljes körűen felújítják a homlokzati felületeket, szigetelik az épület lábazatát. Az épület körüli utcai járdák és a belső udvari térburkolatok is megújulnak.

A munkálatok volumenét jól mutatja, hogy a felújítandó tetőszerkezet alapterülete meghaladja a 2700 négyzetmétert, a megújuló tetőhéjazat több mint 3300 négyzetméteres. Több mint 3200 négyzetméteres homlokzatot újítanak fel és több mint 400 külső nyílászárót cserélnek ki.

Makula György ezredes, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága kommunikációs főosztályának vezetője a napokban újságíróknak azt mondta:

a szolnoki börtön nem zár be, és az ideiglenes kiürítés nem jár semmilyen elbocsátással.

A fogvatartottakat ideiglenesen más intézményekben helyezik el, a felújítási munkálatokat követően pedig a rabokat visszaszállítják.