Kárvallott lakók, illetve tanúk meghallgatásával folytatódott az a per, amit mintegy tíz magánszemély indított az IKEA áruház ellen – jelenti a HavariaPress.

A fővárosi Örs vezér terén bővülő bútoráruházat azért perelte be több környékbeli lakó, mert szerintük az áruház éjszakai építkezése szinte elviselhetetlen mértékben zavarta a nyugalmukat. A Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtöki tárgyalására több panaszos lakó mellett olyan rokonokat illetve ismerősöket is behívtak tanúként, akik rendszeresen tartózkodnak a panaszosok lakásaiban. Az áruház ellen egyébként egymástól függetlenül három személyiségi jogi pert is kezdeményeztek a környék lakói, s a három ügynek összesen több mint 30 felperese van.

A csütörtöki tárgyaláson a panaszosok elmondták, hogy ameddig az áruház nem kezdte meg a bővítést, addig csak az áruszállító kamionjaik jártak éjszakánként, ez pedig összességében nem volt zavaró. A lakók problémái ezért onnantól kezdődtek, amikor az áruház megkezdte új szárnyának építését, hiszen az alapásás és a mélygarázs helyének kiásása éjszaka is folyt, miképp rendszeresen éjszakánként szállították el a sittet is. Ha viszont éjszaka csend volt, a munkát már hat órakor elkezdték, még hétvégén is, emiatt a környék lakásaiban – melyeknek csaknem az összes ablaka a tér felé nyílik – alig lehetett aludni. A lakók nyugalma ráadásul még az építkezés befejeztével sem tért vissza, hiszen a panaszosok elmondása szerint a környék tereprendezését illetően is több vitára kényszerültek az építtetővel.