Túl szigorúnak találja, ezért megtámadja a bíróságon az ORTT döntését a Tilos Rádió. A médiahatóság büntetésképpen a rádióban elhangzott keresztényellenes kijelentések miatt 30 napra felfüggesztette a Tilos műsorszolgáltatási jogosultságát. A rádió eközben szombat éjféltől a határozatnak megfelelően szünetelteti adását.

A Tilos Rádió – az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) határozatának megfelelően – január 24-én, szombaton 0 órától megkezdi adása szüneteltetését, de a bíróságon megtámadja a döntést – mondta Csabai Gábor, a rádiót működtető alapítvány kuratóriumának elnöke.

“Számítottunk a szigorú döntésre, a rádió felfogásával is megegyezik ez, de a kiszabott büntetést aránytalannak és igazságtalanak érezzük” – közölte. Csabai elmondta azt is, hogy a rádió harminc napon belül a bíróságtól kéri a határozat, valamint már a jövő hétfőn a szankció végrehajtásának felfüggesztését, a döntés megszületéséig azonban teljesíti azt. A kuratóriumi elnök szerint a médium szimpatizánsai és ellenségei felé is gesztust tesz azzal, hogy szünetelteti adását.

A határozat meghozatalakor a médiatörvény azon – testületi tagok által többször is “utolsó figyelmeztetésként” említett – kitételét alkalmazták, amely szerint a testület “írásbeli figyelmeztetésben megállapítja a jogsértést, és felhívja a műsorszolgáltatót a jogsértés megszüntetésére, illetve arra, hogy a jövőben tartózkodjon a jogsértéstől”.

A döntést az ORTT a médiatörvény azon passzusával támasztotta alá, amely szerint “a műsorszolgáltatás nem irányulhat semmilyen kisebbség, sem bármely többség nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére, annak faji szempontokon alapuló bemutatására, elítélésére”, valamint azzal, amely a nem sugározható kategóriába sorolja “azt a műsorszámot, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyosan kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy pornográfiát vagy szélsőséges, illetve indokolatlan erőszakot tartalmaz”.