Az elmúlt évben folytatódott az igazságszolgáltatás reformja, új intézmények jöttek létre, elkezdődött a közjogi törvényalkotás és folytatódott a jogharmonizáció – mondta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Vastagh Pál.

A szocialista politikus, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának elnöke az igazságszolgáltatásban az elmúlt év változásait értékelve kiemelte, nyáron megkezdte működését három ítélőtábla, erősödött a bírák függetlensége és a költségvetés igazságszolgáltatási fejezete 48 milliárd forintra emelkedett.

Hozzátette: idén már 69 milliárd forinttal gazdálkodhat az igazságszolgáltatás.

“Ez nagymértékben befolyásolja a bíróságok, ügyészségek munkáját, erősíti függetlenségüket” – hangsúlyozta Vastagh Pál. Kitért arra is, hogy az elmúlt évben emelkedett a bírák és az ügyvédek fizetése.

A szocialista politikus a tavaly elfogadott új jogszabályok között említette a jogi tanácsadásról szóló törvényt, amely szavai szerint nagyon fontos szociális tartalmú intézkedés, és a jóléti rendszerváltáshoz kapcsolódik. Mint mondta, a nép ügyvédjének nevezett jogszabály Európa országaiban is létezik, és csökkenti a bíróságok terheit.

Bővebben:
http://hirek.mti.hu/news.asp?…