Felmentették az idegenlégióba toborzó ügyvédet - részletek

2004.01.26. HavariaPress

Felmentette a vádak alól a Somogy Megyei Bíróság azt az ügyvédet és három társát, akik azért álltak a bíróság elé, mert a francia idegenlégióba toboroztak fiatalokat Pécsett - jelenti a HavariaPress.

A Baranya Megyei Főügyészség vádja szerint két pécsi férfi - egy ügyvéd és egy ügyvédjelölt hölgy segítséggel - céget alapított, hogy a jelentkezőket kiutaztassák a francia idegenlégióba. Ennek érdekében tavaly több előadást is tartottak a pécsi ifjúsági házban, valamint újsághirdetéseket adtak fel, és plakátokat ragasztottak ki a megyeszékhelyen. A toborzók két férfit időközben ki is szállítottak Strasbourgba, ám a két pécsi fiatalember a tárgyaláson azt vallotta, hogy mindössze húszezer forintot kerestek a két jelentkező kiszállításával.

A védelem mindvégig azt kérte a bíróságtól, hogy mentsék fel a vádlottakat, bűncselekmény hiányában. Álláspontjuk szerint ugyanis a terhükre rótt tiltott toborzást csak az valósíthatja meg, aki idegen hadseregbe toboroz. Ez a bűntett a béke elleni bűncselekmények körébe tartozik, a NATO teljes jogú tagjának számító Franciaország hadserege viszont deklaráltan a béke megőrzéséért küzd a világon. A bíróságnak küldött faxüzenetében a Külügyminisztérium is megerősítette, hogy a francia haderő - melynek a légió reguláris része - Magyarország szövetségese. Az első fokon eljáró bíróság így csütörtöki ítéletében kimondta, hogy a francia hadsereg nem számít idegennek, hanem szövetséges haderőnek. Emiatt pedig a négy vádlott nem követte el a tiltott toborzás bűncselekményét. Az ítélet még nem jogerős, az ügyészség ugyanis fellebbezett.