Kegyelmi kérvényt nyújtott be Simek Kitti

2004.01.30. MTI

Kegyelmi kérvényt nyújt be Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz a nevelőapja megöléséért jogerősen két év két hónap börtönbüntetésre ítélt tótújfalui Simek Kitti ügyvédje - erről maga a jogi képviselő tájékoztatta az MTI-t szerdán.

"A keddi jogerős ítélet birtokában felülvizsgálati kérelemmel élhetnénk a Legfelsőbb Bíróságnál, de ez valószínűleg nem vezetne eredményre, és mivel más lehetőségünk már nem maradt, az államfőhöz fordulunk" - mondta Néder Zoltán.

z ügyvéd szavai szerint először megvárják a Pécsi Ítélőtábla írásba foglalt határozatát, majd összegyűjtik a kérelemhez szükséges papírokat, igazolásokat és szakvéleményeket.

Néder Zoltán úgy vélte: egyelőre korai lenne nyilatkoznia arról, milyen indokkal kérnének kegyelmet védence számára. Azt azonban elmondta, Simek Kitti édesanyja, Simek Zoltánné jogi képviselőjével közösen dolgoznak majd azon, hogy a lehető legjobb esélyekkel várhassák Mádl Ferenc és az Igazságügyi Minisztérium döntését.

A másodfokon eljáró bíróság indoklásában rámutatott: egyetlen embernek sem vele született joga, hogy más ember életét elvegye. A testület súlyosbító körülményként értékelte, hogy a lány tettét megfontolva követte el, kivégzésszerűen végzett nevelőapjával, majd bulizni ment, ahol a tanúk szerint cselekedete semmiféle külső jegyben, megbánásban nem nyilvánult meg.

A bíróság hangsúlyozta: Simek Kittinek mindezért nem adható menlevél egy feltételes szabadságvesztéssel, azt ugyanis tettének következményeként nem lehetne büntetésnek tekinteni. A büntető tanács kitért arra is, ez az ítélet szükséges ahhoz is, hogy Simek Kitti elgondolkozzon cselekedetén és a jövőben ne kövessen el hasonló bűntettet. Büntetése egyben üzenet a társadalom számára, hogy egyetlen emberölést sem lehet megúszni és egyetlen családi tragédia végére sem lehet így pontot tenni.