A rendőrség bizonyítottnak látja K. Ede és H. László bűnösségét a 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablásban. További nyomozást nem terveznek, az ügyet vádemelési javaslattal hamarosan továbbítják az ügyészségnek.

K. Edét és H. Lászlót 2002. júliusában fogták el, de a rendőrség most látta – közvetett és közvetlen bizonyítékok alapján – teljesen bizonyítottnak a bűnösségüket. Közvetlen bizonyíték az a felvétel, amit H. László zárkájában rögzítettek, valamint annak a négy tanúnak a vallomása, akik felismerték K. Edét, aki – a gyanú szerint – a rablás alatt az ajtóban állva műszaki hibára hivatkozva elküldte az ügyfeleket.

A nyomozás során további 15 bűncselekményt – főleg rablásokat – derítettek fel, melyeket állítólag K. Ede és H. László követett el kettesben, vagy más bűntársakkal. Elfogtak 76 más ügyben körözött személyt, köztük öt gyilkossággal gyanúsítottat is. A rendőrségen elmondták, hogy folyik az iratok előkészítése az ügyészségnek, az ügyet vádemelési javaslattal hamarosan továbbítják. A 25 millió forintos “vérdíjat” eddig nem fizették ki senkinek.