A belügyminiszter alapvetően jónak értékeli a rendőrség munkáját

2004.02. 4. MTI

A rendőrség 2003-ban alapvetően jó munkát végzett, megvalósultak a kormányprogram célkitűzéseinek időarányos részei - közölte a belügyminiszter kedden. A kormányprogramban az szerepelt, hogy a ciklus végére a kor színvonalának megfelelő rendőrséget kell kialakítani, a rendőrség szervezeti átalakítása során meg kell erősíteni a rendőrkapitányságokat, a végrehajtó állományt, és a bűnmegelőzésben nagyobb szerepet kell biztosítani a társadalmi összefogásnak - mondta Lamperth Mónika az ORFK elmúlt évi tevékenységét értékelő értekezlet után tartott sajtótájékoztatón.

A belügyminiszter ismertette a rendőrség elmúlt évi eredményeit is. Eszerint az elmúlt évben összességében tovább csökkent 1,8 százalékkal az ismertté vált bűncselekmények száma (413.343-ra), viszont hét megyében növekedett, Csongrád megyében a leginkább, 30 százalék feletti mértékben. Tovább mérséklődött a vagyon elleni bűncselekmények száma, de változatlanul magas az aránya - mintegy 70 százalék - az összes bűncselekményen belül. Valamelyest csökkent a lakosságot különösen irritáló lopások, betöréses lopások száma. Növekedett az olyan gazdasági bűncselekmények száma, mint például a tb-csalás, bankkártya-visszaélés, csődbűntett és rossz minőségű áruk forgalomba hozatala. A belügyminiszter szerint ezek az "intellektuális, fehérgalléros bűnözés térhódítását" jelzik, elhárítására szintén fel kell készülni.

A házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleni bűncselekmények közül több lett az ismertté vált kiskorú veszélyeztetése, illetve megrontások száma. "Erre oda kell figyelni, ennek a társadalomra veszélyessége jelentős" - hangsúlyozta a tárca vezetője. A nyomozás-eredményességi mutató 4,4 százalékkal javult. Tájékoztatása szerint elsősorban a fővárosban és a megyeszékhelyeken történt érzékelhető előrelépés a látható rendőrség megvalósításában, de fontosnak tartja, hogy az országban másutt is elterjedjen. Közlése szerint a rendőrség elmúlt évi gazdálkodása takarékos, feszes volt. Az európai uniós csatlakozást érintve arra kérte a rendőri vezetőket, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy élni tudjanak a közbiztonsági területen, a szervezett bűnözéssel szemben, a terrorizmus elleni küzdelemre szolgáló uniós forrásokkal.

Felszólította a vezetőket, tegyenek hatékony lépéseket a rendőri korrupció visszaszorítása érdekében. A belügyminiszter úgy vélte, minden bűncselekmény, amelyet rendőr követ el, presztízsveszteség, ezért minimálisra kell szorítani ennek esélyét. A 2004. évi prioritások között megemlítette a személyek elleni erőszakos bűncselekmények, a gazdasági- és gépkocsi-bűnözés terén az eredményes felderítő munkát, a szervezett vagy nemzetközi jegyeket mutató bűncselekmények elkövetőivel szembeni fellépést. Lamperth Mónika határozott fellépést szorgalmazott a kábítószer- és emberkereskedelem terén és a közlekedési fegyelem megszilárdításában.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐJOG
BŰNÜLDÖZÉS
EMBERKERESKEDELEM