A Fidesz ismét az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) fordul a Tilos Rádióval kapcsolatban, mert az adóban szerdán felolvastak egy SMS-üzenetet, amely “súlyosan sértő kifejezésekkel illette” Orbán Viktor volt kormányfőt és az egyházakat – közölte a párt médiaszekciója az MTI-vel.

Csabai Gábor, a Tilos Kulturális Alapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a műsorvezető az SMS-üzenettől elhatárolódott.

“A műsorszolgáltató egy SMS szövegét ismertetve súlyosan sértő kifejezésekkel illette Orbán Viktor miniszterelnök úr személyét, valamint az egyházakat: ezáltal a magyar keresztény-keresztyén közösségeket” – olvasható a Fidesz médiaszekciójának közleményében. A Magyar Nemzet honlapján az áll, hogy a felolvasott SMS szövege a következő volt: “Orbán Viktor egy köpönyegforgató fasiszta patkány, ne dőljünk be neki! Pusztuljanak az egyházak! Éljen Barangó!”

A dokumentumban az olvasható, hogy a Tilos Rádió tudatosan provokálja a hívőket és a “polgári gondolat” követőit. “Ezzel olyan hangulat keltésében segédkezik, melyre a kormánypártok választási kampányukat építik. Tudatosan tiporja sárba a médiatörvény rendelkezéseit” – áll a közleményben. A Fidesz szóvivője azt közölte az MTI-vel, hogy a szerdai adásban elhangzottak nem tekinthetők “a véletlen művének”. “Sajnálatos, hogy a Tilos Rádió nem tudott élni a bíróságtól kapott lehetőséggel” – áll Révész Máriusz közleményében. A szóvivő hozzáteszi: “a Tilos Rádió saját sorsának kovácsa volt”.

Bővebben:
http://hirek.mti.hu/news.asp?…