A közvetlen bírói utat és az egyénekkel szembeni szankciók bevezetését javasolja a magyar versenyjogi szabályozásban a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országjelentése. Börtönbüntetéssel sújthatják Magyarországon a kartellező cégek vezetőit, ha itthon is bevezetik a nyugati gyakorlatot.

Lehetővé válna továbbá, hogy a versenyjogi ügyekben érintettek közvetlenül is bírósághoz fordulhassanak.

A Gazdasági Versenyhivatalban (GVH) foglalkoznak a kérdésekkel, jóllehet az idevágó szabályok megalkotása hosszabb előkészítést igényel, csakúgy, mint az esetleges büntetőjogi felelősségre vonás megfontolása, mondta a Világgazdaságnak a hivatal elnökhelyettese, a versenytanács elnöke, Tóth Tihamér.

A cégvezetők büntethetőségét az OECD a súlyos kartellügyek felfedése és megelőzése végett vetette fel. A kartellező cégek vezetőit Amerikában hároméves börtön, illetve személyre szóló komoly bírság fenyegeti, amelytől megmenekülhetnek, ha együttműködnek a hatósággal, és segítenek a titkos megállapodások feltárásában, mondta Tóth Tihamér.

Angliában szintén vannak büntetőjogi konzekvenciái a kartellezésnek. A közeljövőben várhatóan erősödik ez a tendencia Európában. Arról azonban nincs szó, hogy a magyar jogrendszernek is feltétlenül át kell venni a büntetőjogi szankciókat, de előbb-utóbb érzékelhető lesz egy ilyesfajta elvárás, a versenytanács elnöke szerint.