Miután München már letette a garast a Linux és az Open Source alkalmazása mellett, a francia főváros is vizsgálja annak lehetőségét, hogyan és mennyiért állhatna át Linuxra a közhivatalok 17 ezer számítógépes munkahelye és 400 szervere.

München volt az első nagyváros, amely a közhivatalai mintegy 14 ezer számítógépének Windowsról Linuxra való átállítása mellett döntött. A bajor tartományi főváros képviselőtestülete tavaly májusban fogadta el az erre vonatkozó határozatot.

Ez a döntést a jelek szerint számos további európai nagyváros vezetése kísérte figyelemmel. Hiszen Párizs és London már szintén kézenfekvő alternatívaként vizsgálja a nyílt forráskódú operációs rendszert.

Ezen felül a francia főváros már meg is rendelte azt a tanulmányt, amely kimutathatja: milyen lépésekben hajtható végre az 1800 helyszínen elszórtan működő hivatalok 17 ezer számítógépes munkahelyének, 400 szerverének és 6000 alkalmazásának linuxos migrációja. Az erre vonatkozó tanulmányt az Unilog számítástechnikai cég készítheti el.