A belügyminiszter elégedettségét fejezte ki csütörtökön Kaposváron, mert jól halad a közigazgatás reformja, sok minden elértek, a kormányzat élvezi az önkormányzati szféra támogatását.

“Elégedett vagyok a tekintetben, hogy minden területen – amit én fontosnak tartok az államigazgatási feladatellátás szempontjából – elindult az átalakítás, aminek a végcélja az, hogy európai színvonalú közszolgáltatásokat nyújtunk az állampolgárok számára” – mondta Lamperth Mónika egy közigazgatási fórumot követő sajtótájékoztatón.

“Ennek a reformnak (…) nagyon nagy támogatója az önkormányzati szféra. Minden fórumon elmondják, hogy erre van szükség, ez az irány, és várják azt, hogy haladjunk előre” – közölte a belügyminiszter.

Közölte, sok mindent elértek már. Példaként megemlítette, hogy lehatárolták a 168 kistérséget, kész van az ehhez kapcsolódó kormányrendelet, készül a pályázati kiírás a kistérségi együttes feladatellátás támogatására, kijelölték és már folyik a hat modellkísérlet, a parlament előtt van a területfejlesztési törvény, s rövidesen beterjesztik az új államigazgatási eljárási törvényt is, amely “nagyon ügyfélbarát, nagyon modern törvény”.

“Nekem meggyőződésem az, hogy a szolgáltatások színvonalának az emelése (…) egy nagyon nemes célkitűzés (…) ez a közigazgatási reform lényege” – mondta Lamperth Mónika, és hozzáfűzte, hogy ebbe nagyon sok minden beletartozik, s egyik fontos területe az okmányiroda.

Bejelentette: márciusban, az országban másodikként új, speciális feladatokat ellátó okmányiroda nyílik Kaposváron a gépjárművekkel kapcsolatos ügyek intézésére.

A belügyminiszter indokoltnak tartotta az új okmányirodának a megnyitását, mert a kaposvári a “messze a legmegterheltebb okmányiroda”, ugyanis az összes somogyi okmányforgalom 41 százalékát látja el.

Az új okmányiroda a közlekedési felügyelet, a kaposvári önkormányzat és a Belügyminisztérium támogatásával jön létre. Itt lehet majd kiváltani a közlekedéssel és gépjárműforgalommal kapcsolatos – összességében a legnagyobb arányt képviselő – okmányokat, például jogosítványt, forgalmi engedélyt.