Az a tény, hogy a bírák a folyamatban lévő, de a folyamatban volt ügyekről sem beszélhetnek, önmagában befolyásolja a sajtó és az igazságszolgáltatás kapcsolatát – mondta az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT), egyben a Legfelsőbb Bíróság elnöke hétfőn Kaposváron sajtótájékoztatón.

“Ez a megoldás egyébként (…) a világon egyedülálló” – jegyezte meg Lomnici Zoltán, aki ezzel kapcsolatosan elmondta: felkérte Lábady Tamást, a pécsi ítélőtábla elnökét, volt alkotmánybírót, hogy vizsgálja meg ennek az alkotmányos hátterét, vagyis azt, hogy “mi az oka annak, hogy egy bíró, az őt ért támadásra a hatályos törvény alapján (…) nem válaszolhat”.

Tiszteletben tartom a törvényeket, de az esélyegyenlőség elvétől igen messze van, hogy az egyik oldalról bármi leírható, a másik oldalról meg korlátozott a válaszadás lehetősége” – jelentette ki Lomnici Zoltán, aki úgy vélte: nem csak az ügyvédnek, de a bírónak is lehetőséget kellene adni arra, hogy elmondhassa az adott üggyel kapcsolatos álláspontját.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint azért is fontos lenne, ha a bíró nyilatkozhatna az általa vitt ügyben, mert egy szóvivő nem tud úgy felkészülni azokra az újságírói kérdésekre és olyan válaszokat adni, mint a körülményeket legjobban ismerő bíró.

Közölte: évente mindössze öt-hat üggyel foglalkozik a sajtó kiemelten, de mivel “ennek alapján bélyegzik meg, vagy minősítik a bíróságot”, éppen ezért tartaná fontosnak, hogy ezekről kiegyensúlyozott képet kapjon a közvélemény.

Lomnici Zoltán szólt arról is, hogy “az Európai Unió legutolsó, egyébként több tekintetben kritikus országjelentése pozitív értékelést adott a magyar bíróságokról”.

Ismertetése szerint a múlt évben a bíróságokhoz több mint 1,6 millió ügy érkezett, a befejezett ügyek száma meghaladja az 1,1 milliót. Ehhez hozzátette, hogy a peres ügyek 87 százalékát egy éven belül fejezték be a bíróságok.

Mint mondta, az ítélő táblák döntően hozzájárultak az ügyhátralékok feldolgozásához, ami a remények szerint tovább csökken azzal, hogy a már működő három mellett az év közepén két újabb kezdi meg működését Győrben, illetve Debrecenben, ahol jövő év januárjától lesz ítélkezés