Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) csütörtökön foglalkozhat több, a Tilos Rádióval kapcsolatos témával – értesült szerdán a médiahatóság egyik, név nélkül nyilatkozó tagjától az MTI.

Ekkor döntenek a grémiumba a Fidesz által jelölt Erdős Zsuzsanna azon indítványáról, hogy sürgősséggel tárgyalják az adó egyik műsorával kapcsolatos múlt heti beadványt – közölte a névtelenséget kérő testületi tag. Élő adásban tart sajtótájékoztatót csütörtökön a médiumot érintő kérdésekről a Tilos Rádió – tájékoztatta az adó közleményben az MTI-t.

Tájékoztatása szerint csütörtökön szavaznak arról is, megfellebbezik-e a médium műsorszolgáltatási jogának harminc napos megvonásáról szóló határozatuk végrehajtását felfüggesztő bírósági döntést. Dönthetnek arról is, hogy vizsgálatot indíttatnak-e az ORTT irodájával a Tilos Rádió egyik múlt heti adásában felolvasott, Orbán Viktort becsmérlő sms-üzenet miatt – tette hozzá.

A testületi tag felhívta a figyelmet arra: minderre csak abban az esetben kerülhet sor, ha az öttagú testületből négyen megszavazzák a téma sürgős tárgyalását; ellenkező esetben a jövő heti ülések egyikének napirendjét szerepelhet a kérdés.

Az Országos Rádió és Televízió Testület január 21-én harminc napra felfüggesztette a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát, egyebek mellett azért, mert az egyik, Barangó néven ismertté vált műsorvezető szenteste azt mondta: “kiirtanám az összes keresztényt”. A médiahatóság akkor – a Tilos másik két kifogásolt esetét is tárgyalva – hat hónapra kizárta a rádiót a Műsorszolgáltatási Alapból való támogatásból, és mintegy utolsó figyelmeztetésként alkalmazta a médiatörvény azon kitételét, amely szerint a testület “írásbeli figyelmeztetésben megállapítja a jogsértést”. Amennyiben a médiahatóság ismét elmarasztalja a Tilost, az a rádió műsorszolgáltatási szerződésének felmondását vonhatja maga után. Az adó jelenleg azért sugározhat, mert a bíróság felfüggesztette az ORTT által kiszabott büntetés végrehajtását.

Bővebben:
http://hirek.mti.hu/news.asp?…