Nem fogja korlátozni a brit kormány az új EU-tagállamokból érkező munkavállalók jogait – írta a szombati The Times.

Tony Blair brit kormányfő, akire a konzervatív ellenzék és a bulvársajtó rendkívüli nyomást gyakorol szigorítások bevezetése végett, a héten meglehetősen homályosan megfogalmazott utalásokat tett arra, hogy az unióhoz májusban csatlakozó országok munkavállalóit esetleg korlátozni fogják a jóléti juttatások igénybe vételében.

Sőt, Blair már feltételes módban beszélt a szabad munkavállalási jog korábban megígért biztosításáról is.

A vezető brit napilap kormányforrásokból származó értesüléseket idézve azonban szombaton azt írta: egy heti zűrzavar és ellentmondásos nyilatkozatok után a kormányon belül felülkerekedett a David Blunkett belügyminiszter által képviselt álláspont, amely szerint a csatlakozó országok polgárainak mindenféle külön megszorítás nélkül kell biztosítani a munkavállalást. A The Times értesülése szerint a kormány terve az volt, hogy az új tagállamokból érkezők elől két évig terjedő időszakra elzárja a szociális juttatásokat, de az Európai Bizottság figyelmeztette Londont arra, hogy ez a megoldás diszkriminatív jellege miatt törvénysértő lenne.

Azt azonban az EU előírásai sem teszik lehetővé, hogy uniós polgárok kizárólag a szociális juttatások igénybe vételére utazzanak más EU-országokba. A brit rendszer szerint minden, Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárnak igazolnia kell, hogy életvitelszerűen, valós munkavállalóként tartózkodik az országban, mielőtt hozzáférne a szociális ellátórendszer kedvezményeihez. Az ügyben illetékes munka- és nyugdíjügyi minisztérium szóvivője közölte, hogy a tárca szakértői azt vizsgálják: miképp lehet ezeket az előírásokat még feszesebbé tenni – írta a szombati The Times.

A lapnak nyilatkozó egyik kormányforrás azt mondta: Nagy-Britanniában a többi EU-tagállamtól eltérően teljes a foglalkoztatottság, és az országnak szüksége van a külföldi munkaerőre.