John Ashcroft amerikai igazságügy-miniszter akkor sem halasztja el még egyszer az oklahomai tömeggyilkos néven ismert Timothy McVeigh június 11-re kitűzött kivégzését, ha addig nem tudja kielemezni a szövetségi nyomozóhatóság által újonnan talált dokumentumokat. A vasárnapi bejelentés előzménye, hogy George W.-Bush amerikai elnök pénteken helyesnek minősítette és jóváhagyta Ashcroft döntését a május 16-ára kitűzött kivégzés elhalasztásáról.

Az elnök elmondta: halálos ítélet esetén a legcsekélyebb kételynek sem szabad maradnia afelől, hogy a védelem megkapott minden jogszerű lehetőséget, bár számára nem kétséges McVeigh bűnössége. A halasztás oka az, hogy a héten kiderült: az FBI három ezer oldalnyi dokumentumot nem bocsátott a védelem rendelkezésére. Robert Nigh, a gyilkos védője bejelentette: ügyfele az esetleges új információk birtokában dönti el, hogy kéri-e a kivégzés végrehajtását, ahogy korábban tette. A vizsgálóbíró szerint azonban kizárt, hogy az új dokumentumok olyan információkat tartalmazhatnak, amelyek következtében megismétlik az egész bírósági eljárást.

McVeigh 1995. áprilisában követte el Oklahoma városában a robbantást, amelynek 168 halálos áldozata volt. Az Egyesült Államok történetében ez volt a legsúlyosabb terrorcselekmény. A tömeggyilkos

  • aki többször is azt mondta: nem bánta meg, amit tett — maga kérte a kivégzést, amelynek időpontját eredetileg május 16-ra tűzték ki.