Medgyessy Péter miniszterelnök szerdán találkozik a köztársasági elnökkel, hogy “egy hosszasabb és tartalmasabb” beszélgetésen vitassák meg hétfői, parlamentben elmondott országértékelő beszédének három közjogi kezdeményezését.

Medgyessy Péter hétfői parlamenti országértékelő beszédében a parlamenti pártok közös európai parlamenti listájára, közvetlen köztársasági elnök-választásra és 250 fős törvényhozásra tett kezdeményezést.

A parlament létszámának 250 főre történő csökkentésével összefüggésben elmondta: azért választotta éppen ezt a számot, mert e mellett lehetne működőképesen fenntartani a mai választási rendszert.

“Szívesebben lejjebb vittem volna még, de ez az a racionális határ, ami tényleg megvalósítható” – mutatott rá.

Elmondta: meg kell hagyni a lehetőséget a parlamenti pártoknak, hogy ebben a kérdésben kialakítsák alkotmány-koncepciójukat. Hozzátette: a választási rendszer változtatását össze kell kötni a kisebbségek parlamenti képviseletének a biztosításával.

Bővebben:
http://hirek.mti.hu/news.asp?…