A Honvédelmi Minisztérium üdvözli az ombudsmani vizsgálatot a mecseki Zengőre tervezett NATO-lokátorral kapcsolatban – közölte a szaktárca kommunikációs főigazgatósága az MTI-vel szerdán. Közleményük szerint a minisztérium abban bízik: ez a vizsgálat nyilvánvalóvá teszi a közvélemény számára, hogy a szaktárca a beruházás előkészítésének során a legmesszebbmenőkig figyelembe vette a környezetvédelmi és egészségügyi előírásokat.

A dokumentum rámutat: a szaktárca “a tervezés során figyelemmel volt a természet megóvására, és így bízik abban, hogy az állampolgári jogok biztosa megfelelő módon mérlegelni fogja ennek tükrében, hogy a beruházás a magyar nemzet, az ország területén élő polgárok alapvető biztonsági érdekeit szolgálja”. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az alkotmányban deklarált egészséges környezethez való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot a Mecsek-hegység legmagasabb csúcsán, a Zengőn tervezett NATO-radarállomás megépítése tárgyában. Lenkovics Barnabás kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint meg kívánja vizsgálni, “fennáll-e annak a veszélye, hogy a beruházást motiváló katonai érdekek miatt pótolhatatlan természeti értékek pusztulnak el vagy sérülnek meg, illetve milyen megoldással érhető el a két érdek összhangba hozása.”

Az ombudsman emlékeztet arra, az Alkotmánybíróság több, természetvédelmet érintő határozatában is kifejtette, hogy az élő természet védelmének eddig elért szintje nem csökkenthető, s ettől a követelménytől csak kényszerítő szükségesség esetén lehet eltérni. “Fontos ezért annak vizsgálata, hogy a tervezett beruházás valóban elkerülhetetlen-e, egyedüli lehetséges helyszín-e a Zengő, megóvható-e a biológiai sokféleség és a jövő generációk ehhez fűződő érdeke, amelyek védelmére a Magyar Köztársaság ugyanúgy nemzetközi kötelezettséget vállalt, mint a katonai védelmi együttműködésre” – olvasható a dokumentumban. Lenkovics Barnabás az ügyben a belügyminiszter, a honvédelmi és a környezetvédelmi miniszter állásfoglalását, illetve vizsgálatát kérte.

A Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetben tervezett NATO-radarállomás építése heves tüntetéseket váltott ki a természetvédők részéről. A beruházás megindulásához szükséges fakitermelési munkálatokat a múlt hét szerda óta magyar környezetvédők és a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet aktivistái akadályozták, fákhoz láncolták-bilincselték magukat. Az ominózus állami terület kezelőjének, a Mecseki Erdészeti Rt.-nek február 15-ig volt engedélye fakitermelésre a katonai fejlesztéshez szükséges 0,2 hektár területen. A tervezett munkálatokat csak október közepétől folytathatják. A környezetvédők a határidő lejárta után is őrszolgálatot tartanak.