A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és a demonstráló gazdák képviselői egyeztető megbeszélést tartottak szerdán este.A találkozóról közös közleményt adtak ki a résztvevők, Németh Imre földművelésügyi miniszter, illetve a demonstrációs bizottság részéről Jakab István, Mádl István és Paulina László aláírásával.

A tájékoztatásban s tárgyalásról azt írják, hogy a felek áttekintették az ágazatot feszítő problémák megoldása érdekében a két oldal által tett javaslatokat. A közlemény hangsúlyozza, hogy az álláspontok közeledtek, egyezség azonban nem jött létre, ezért csütörtökön szakértői megbeszéléseket tartanak. Pénteken délelőtt ismét plenáris keretek között folytatódik a tárgyalás “a végső egyezség reményében” – fogalmaznak az aláírók a közleményben.