Törvényjavaslat az outsourcing hatásainak kivédésére

2004.02.24. CW Számítástechnika

Az amerikai IT dolgozók számára, akik azért vesztik el állásukat, mert munkájukat külföldre telepítik, ugyanúgy elérhetővé kell tenni az átképzési és segély programokat, mint a gyártási és mezőgazdasági szektorban dolgozók számára, jelentette be négy demokrata képviselő, aki ilyen értelmű törvényjavaslatot készül benyújtani.

A törvényjavaslat a már működő Trade Adjustment Assistance (TAA) kormányzati programot kiterjeszti a csúcstechnológiai és a szolgáltató szektorban dolgozókra is. A TAA segítséget ad az elhelyezkedéshez és a munkahelyteremtéshez, visszatéríti az utazási költségeket, ha a munkahelyet kereső olyan helyre megy álláskeresőbe, amely a helyi közlekedéssel nem elérhető. Fizeti a költözködés költségeit, a munkanélküli segély lejárta után két évig jövedelempótló támogatást biztosít, fizeti az egészségbiztosítás 65 százalékát, ill. az átképzés költségeit. Ehhez csupán azt kell bizonyítania a kérelmezőnek, hogy a munkahelyét a külkereskedelem miatt veszítette el. Tehát az új javaslat értelmében az az amerikai dolgozó is folyamodhatna támogatásért, akit azért tettek utcára egy PC gyártótól, mert a cég piacot vesztett a külföldi konkurencia miatt.

  • kapcsolódó anyagok
OUTSOURCING