Tiltakoznak a használtautó kereskedők a regisztrációs adó ellen

2004.03. 4. MTI

A használtautó kereskedőket tömörítő Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesülete (MGOE) tiltakozik a regisztrációs adó törvénymódosító javaslat ellen, amely négy-ötszörösére emeli az import használtautók terhét a korábbi fogyasztási adóhoz viszonyítva - mondta Bakó Zoltán, az egyesület titkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Az egyesület számításai szerint a módosítás nyomán a múlt évi mintegy 60 ezer darabos használtautó-behozatal 2004-ben harmadára mérséklődik, a várható regisztrációsadó-befizetés pedig a fele lesz a tavalyi 11 milliárd forintnyi fogyasztási adónak.

Bakó Zoltán elmondta: a regisztrációs adóval kapcsolatos bizonytalanságok miatt ez év januárjában mindössze 502 használtautót regisztráltak, míg februárban 766 darabot, ezzel szemben a múlt év azonos hónapjaiban 4.480, illetve 5.200 autót helyeztek forgalomba. Ez is alátámasztja aggodalmaikat, hogy az idén harmadára mérséklődhet a használtautó-behozatal - tette hozzá a MGOE titkára.

Rámutatott, hogy Magyarországon mintegy 1.000 használtautó-kereskedő működik, és ha a regisztrációs adóról szóló törvény módosítása hatályba lép, akkor több száz vállalkozás mehet tönkre, ami több ezer új munkanélkülit jelenthet. További problémát jelent számukra, hogy a regisztrációs adóról szóló törvény február 1-jei hatályba lépése előtt Magyarországra érkezett használt autók után is ki kellene fizetni a regisztrációs adót, ezért e szabály megváltoztatását is kezdeményezik egy parlamenti képviselői módosító indítvánnyal. A MGOE azt tervezi, hogy további tárgyalásokat kezdeményez a Pénzügyminisztérium illetékeseivel követeléseik megvalósítására.

Bakó Zoltán kijelentette: érthetetlen, hogy a február elsején hatályba lépett adótörvényhez pár nappal később négypárti egyeztetéssel benyújtottak egy módosító javaslatot, majd a héten egy ezzel gyökeresen ellentétes országgyűlési gazdasági bizottsági módosító javaslattal is egyetértett a kormány, továbbá a költségvetési bizottság által benyújtott módosításra is igent mondott a Pénzügyminisztérium képviselője.

A MGOE titkára emlékeztetett arra, hogy az eredeti törvénymódosítási javaslatban az 1.000 köbcentiig terjedő benzinmotoros, 5-ösnél rosszabb környezetvédelmi besorolású autók regisztrációs adója még 120.000 forint volt, a gazdasági bizottsági javaslat ezt 150.000 forintra emeli, míg a költségvetési bizottság által benyújtott és támogatott módosított javaslat már 180.000 forintot tartalmaz.

  • kapcsolódó anyagok
KERESKEDELEM
ADÓZÁS