Egy friss felmérés szerint az amerikai munkahelyeken továbbra is sokan kapcsolódnak különböző fájlcserélő hálózatokra, például a Kazaa-ra. Teszik ezt a lemezipar által indított perek ellenére.

Az online tartalomszűrő szolgáltatásokat üzemeltető Blue Coat Systems 300 embert kérdezett ki internetezési szokásairól. A társaság tanulmánya szerint a megkérdezettek 42 százaléka használ különböző fájlcserélő szolgáltatásokat, s a megkérdezettek 38,6 százaléka munkahelyi hálózaton keresztül tölt le zenéket, filmeket vagy szoftvereket. A felmérés eredményeiből kiderül, hogy a fájlcserélők felhasználóinak 70 százaléka naponta több mint 16 percet foglalkozik a peer-to-peer hálózatokról történő letöltögetésssel, 16 százalékuk pedig több mint napi 1 órát szán ugyanerre. A megkérdezettek 60 százaléka emellett úgy nyilatkozott, nem aggódik amiatt, hogy az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége (RIAA) esetleg peres eljárást indít ellene a szerzői jogok által védett zenei- vagy mozgóképes tartalmak jogtalan terjesztése miatt.

Mint ismeretes, az RIAA tavaly nyáron sorozatosan peres eljárást kezdeményezett a fájlcserélő hálózatokon aktívan tevékenykedő egyéni felhasználók ellen. A legnagyobb lemezkiadókat tömörítő érdekvédelmi szervezet csak az idei évben több mint ezer internetező ellen indított pert, ezek egy részét azonban peren kívüli megállapodással zárták le, melynek keretében a felhasználók tipikusan néhány ezer dolláros büntetés megfizetését vállalták magukra.