A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség előrehozta a tej, a tejtermékek és a tejimitátumok vizsgálatát éves tervében a jelenleg kialakult helyzetre való tekintettel. A versenyhivatal egyelőre csak tájékozódik a reggeli italok forgalmazásának leállításáról. A szaktárca nem tervez jogszabályt a tejimitátumok visszaszorítására.

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség éves programjában szerepelt a tej, a tejtermékek és a tejimitátumok ellenőrzése, azonban a jelenlegi helyzetre való tekintettel előbbre hozták a vizsgálatot. Csütörtökön tartották az irányelvalkotó értekezletet, amely minden ellenőrzési eljárás első fázisa – közölte dr. Kati Attila, a tájékoztatási főosztály vezetője.

A főfelügyelőség a tejtermékeknél és imitátumaiknál ellenőrzi, hogy a termékek összetétele megegyezik-e a csomagoláson feltüntetettel. Mikrobiológiai vizsgálattal elemzik az élelmiszerek összetételét, valamint, hogy nem megtévesztő-e az élelmiszerek elnevezése és csomagolása. A fogyasztóvédelem nemcsak a tej és tejimitátumok ügyével foglalkozik, hanem többek között megvizsgálja a tejföl – frissföl, tejszínhab – cukrozott hab termékcsoportokat is.

A Gazdasági Versenyhivatal egyelőre csak tájékozódik a tejimitátumok forgalmazásának leállítása ügyében. Szolnoki Péter a GVH kartelügyi főosztályának vezetője elmondta, hogy a hivatal adatokat gyűjt arról, tényleg egy időben történt-e a négy nagy áruházláncnál a forgalmazás leállítása. A hivatal, amennyiben a vizsgálódás során úgy ítéli meg, hogy a négy forgalmazó tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozó tevékenységet folytatott vizsgálatot indíthat. A cégek cáfolták, hogy tudatosan, valamiféle megállapodás hatására cselekedtek volna.

A tájékozódás jelenlegi szakaszában rendelkezésre álló információk sem támasztják alá egy esetleges vizsgálat szükségességét – közölte a főosztályvezető.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium nem tesz jogi lépéseket a reggeli italként ismert tejimitátumok visszaszorítására, hiszen egy minisztérium nem befolyásolhatja jogi úton a kereskedelmet – közölte Dékány András a tárca sajtófőnöke a Magyarország.hu érdeklődésére. Szanyi Tibor, az agrártárca politikai államtitkára a múlt héten konzultált több áruházlánc vezetőjével. Ennek hatására a Spar Magyarország, a CBA, az Auchan és a Metro önként vállalta, hogy megszünteti a reggeli italok forgalmazását.

Az agrárminisztérium sajtófőnöke elmondta azt is, hogy a tárca közvetítőként a közeljövőben szeretné tárgyalóasztalhoz ültetni a tejipar valamennyi piaci szereplőjét, a termelőket, feldolgozókat, forgalmazókat, valamint a Gazdasági Versenyhivatal és a fogyasztóvédelem képviselőit is.