Lehet a döntéseket bírálni, de irányadó lehet, hogy hat országos kisebbségi önkormányzat, amelyek a hazánkban élő kisebbségiek 90 százalékát reprezentálja, elfogadta a kisebbségi törvény módosításának tervezetét, amely március 29-én kerül a Parlament elé – jelentette ki Kaltenbach Jenő ombudsman Pécsett, a kisebbségi törvény módosításáról tartott előadását követő vitán.

Mint elmondta, sajnálattal vette tudomásul, hogy a kisebbségi önkormányzatokban és más szervezetekben tevékenykedőknek nincs megfelelő és elegendő információjuk a benyújtott törvénytervezetről. Nem egy kérdésben ellentmondás is van közöttük; míg az egyik fontosnak tartja a megyei szint bevezetését, addig a másik nem.

A kisebbségi jogok országgyűlési biztosa maga sem támogatja a középső szint létrehozását, véleménye szerint először a feladatokat kellene meghatározni, és ahhoz megválasztani utána a formát. Márciusban egyébként vizsgálat indul, amelynek témája az, miként jutnak el a közérdekű információk a kisebbségekhez a médián keresztül – mondta el Kaltenbach Jenő.

Kitért arra is, nem szabad színes szemüvegen keresztül nézni a világot, a gondokra, problémákra érzékenyen kell reagálni. Az eltelt több mint egy évtizedben kis lépésekben próbáltak megoldást találni a kisebbségeket, különösen a romákat érintő, gondokra, több-kevesebb sikerrel. A diszkrimináció ellen nem jelent megoldást a kisebbségi törvény, azt csak szemléletváltással lehet megszüntetni – mondta az ombudsman. Igazi áttörést a helyi választási rendszerek átalakítása, az arányos választási rendszer bevezetése jelentene – mutatott rá.