Megnyílt a Magyar Nemzeti Bank fővárosi központjában a jegybank új látogatóközpontja. A Szabadság téri palotában a magyar pénztörténet ezer évét öleli fel a kiállítás – Szent István dénárjától Károly Róbert aranyforintján át az euróig.

Járai Zsigmond bankelnök „félpénzeket”, egyik felén üres húszezreseket számol – fotó: Sárközy György
A tárlaton interaktív játékok és pénzverde is várja a látogatókat. A játék lehetőséget nyújt arra, hogy a helyesen válaszoló látogató önarcképes bankjeggyel térhessen haza – kivételesen büntetlenül.

A kiállítás alapvető gazdasági fogalmakkal is megismertet. Ki-ki érdeklődése szerint mélyülhet el az információkban. Az inflációról szóló sorozatban bemutatják, hogyan emelkedett a fagylalt ára ötven fillérről száz forintra. De ugyanígy a pénzromlást érzékeltetik az 1946-os hiperinfláció idején egymás után nyomott, mind nagyobb címletű bankjegyek és más kordokumentumok vagy akár részletesebb fogalmi leírás a számítógépes rendszerben.

A kiállítással a jegybank a nagyközönséggel kíván közelebbi kapcsolatba kerülni, hogy ezzel is emelje a magyarok pénzügyi kultúráját – mondta el Járai Zsigmond, az MNB elnöke a megnyitón. Az állandó kiállítás ingyenesen látogatható a Szabadság téri épületben hétköznap 9 és 15 óra között, ám a mostani hétvégén reggel 10 és délután 17 óra között is megtekinthető a bemutató.