Demszky Gábor főpolgármester felkérte Tiba Zsolt főjegyzőt, keressen jogi megoldást annak egyértelmű kifejezésére, hogy a Fővárosi Önkormányzat elhatárolódik Sztálin 57 évvel ezelőtti, korábbi rendszerben kapott díszpolgárságától.

Az önkormányzat a kérdésben azért nem illetékes, mert az 1947-ben díszpolgárságot adományozó testület jogi vélemények szerint nem tekinthető jogelődjének – tartalmazza a Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatója. A közlemény szerint „sem a Fővárosi Tanács, sem a Fővárosi Önkormányzat nem jogutódja a Sztálint díszpolgárrá fogadó testületnek”. A közgyűlés várhatóan két hónapon belül dönt.

Sztálint az 1947. november 7-én tartott díszközgyűlésen választották díszpolgárrá. „Egyedülálló, eredményekben is magasra mutató munkájáért, amit a magyar ügy jóakaratú barátjaként és a Szovjetunió felvirágoztatásában elért” – javasolta Sztálin díszpolgárrá választását az első felszólaló, Kádár János – idézte fel Endrédy István (Fidesz–MKDSZ).

Bővebben:
http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?…