Munkaügyi pert nyert a Fővárosi Bíróságon egy volt pénzügyi nyomozó az ORFK-val szemben – jelenti a HavariaPress. Az ítélet értelmében az ORFK jogellenesen változtatta meg a férfi feladatkörét, aki emiatt fél évi bérre és végkielégítésre is jogosult.

Az ügy előzménye az volt, hogy 2003. január elsejével megszűnt az adórendőrség, a dolgozókat pedig beintegrálták az ORFK Pénzügyi Nyomozó Igazgatóságához. A jogászként és pénzügyi nyomozóként is foglalkoztatott férfinak azonban új munkahelyén összevonták a feladatköreit, így megszűnt a negyedévi prémiumra való jogosultsága. Mivel erre a törvény szerint csak a munkavállaló beleegyezése esetén van lehetőség, a jogász pedig nem egyezett bele a változtatásba, emiatt pert indított az ORFK ellen.

A felperes az átszervezés után még nyolc hónapot dolgozott a rendőrségen, s végül közös megegyezéssel távozott onnét. Ez idő alatt kétszer is új feladatkört szabtak ki neki, a Fővárosi Bíróság azonban csütörtöki, nem jogerős részítéletével megállapította, hogy mindkét változtatás az érintett beleegyezése nélkül történt. Emiatt az intézkedések jogszabályba ütköztek, így a nyolc hónapi jogviszonyt érvénytelennek minősítették. A bíróság szerint a felperest ezért hat havi átlagkereset, és egy hónapi végkielégítés illeti meg, emellett az elmaradt negyedéves prémiumokat is meg kell kapnia. A ténylegesen fizetendő összeg tekintetében később hoznak ítéletet.

Az igazgatóságnál ki nem fizetett készenléti díjak ügyében egyébként további 60 munkaügyi per van folyamatban az ORFK-val szemben. Az elmaradt kifizetések összértéke meghaladja a másfél milliárd forintot.