Szerdán a kormány elé kerülhet a családon belüli erőszak elleni törvénytervezet, amely szerint ideiglenesen ki lehetne tiltani otthonából azt, aki bántalmazza hozzátartozóit. Az új rendszerben a rendőrök felelőssége és lehetőségei is nagyobbak lesznek.

Múlt év tavaszán Eörsi Mátyás szabaddemokrata, és Vadai Ágnes szocialista képviselők nevével fémjelzett, és többszöri módosításon átesett dokumentum felszólította a kormányt arra, hogy az agresszió visszaszorítására dolgozza ki és terjessze az Országgyűlés elé a távoltartás intézményének bevezetését.

Ennek eredményeként szerdán a kormány elé kerülhet a családon belüli erőszak megfékezésére készült, a távoltartás bevezetéséről szóló törvénytervezet – nyilatkozta Hankó Faragó Miklós , az Igazságügyi Minisztérium (IM) politikai államtitkára.

Távoltartó intézkedés nemcsak a szűk értelemben vett családi köteléken belüli bántalmazóval, hanem udvarlóval szemben is érvényesíthető.

A Belügyminisztérium az elmúlt évben engedélyezte, hogy az intézkedő rendőrök hasonló incidenskor belépjenek a lakásokba, és a személyi szabadságot korlátozó intézkedéseket foganatosítsanak az elkövetővel szemben.

Az ideiglenes távoltartásról szóló közigazgatási határozat nemcsak arra kötelezeti a bántalmazót, hogy hagyja békén családtagjait, hanem arra is, hogy azonnal hagyja el a lakást.

Az államtitkár elmondta: az ideiglenes határozat – a rendőr megítélésétől függően – minimum öt (ami egyszer meghosszabbítható), de legfeljebb húsz napig tarthat. Ezt a döntést a kérelem előterjesztésétől, az eljárás hivatali megindításától számított 48 órán belül kell meghozni abban az esetben is, ha helyszíni intézkedésre került sor, de a tényállást még nem tudták igazolni.

A bíróság által megállapítható távoltartás időtartama maradt hat hónap, ami a jövőben egyszer három hónappal meghosszabbítható.

A bántalmazónak saját magának kell gondoskodnia lakhelyről a távoltartás ideje alatt. Ha erre nincsen lehetősége, akkor a legközelebbi hajléktalanszálló szolgáltatásait veheti igénybe, ilyen típusú elszállásolásra jelenleg nyolcezer férőhelyet tartanak nyilván országszerte. Ennek lehetőségeiről mindig az intézkedő rendőrnek kell tájékoztatnia az érintetteket.

Hankó Faragó Miklós hozzátette: az ideiglenes távoltartás ellen jogorvoslatként a bíróság felülvizsgálatát lehet kérni. Ez peren kívüli bírói döntést jelent, amelyből kiderül, hogy a korábbi határozat jogos volt-e vagy sem.

Aki megszegi a távoltartó intézkedést, szabálysértést követ el, ami 100 ezer forintos pénzbírsággal sújtható.

A tervezet jogerőre emelkedéséről, amennyiben a kormány elfogadja, az Országgyűlés dönt.