Az egész informatikai ipart megrengető pénteki bejelentés, hogy a Microsoft és a Sun kiegyezett egymással, beszünteti a pereskedést és technikai kérdésekben együttműködik egymással, potenciálisan megingathatja a Microsoft fellebbezését az Európai Bizottság döntése ellen, vélekedtek hétfőn a szakértők.

Úgy látják, hogy a megegyezés valószínűleg hatással lesz az EU március 24-i döntésének megtámadására – a döntés elrendeli, hogy a Microsoft tegye közzé felületeinek azon részleteit, melyek a Windows operációs rendszerrel való kommunikációhoz szükségesek -, viszont nem fog hatni a médialejátszó kiemelést elrendelő döntésre, illetve annak megfellebbezésére. Egyes szakértők egyenesen úgy vélik, hogy a kiegyezés a szoftveróriást a piaci fair play hívének állíthatja be, mások viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy a Microsoft hajlandósága a szerver információk Sunnal történő megosztására meggyengíti a Microsoft érvelését, hogy az EU döntés szellemi tulajdonjogait csorbítja. “Ha a Microsoft kiadja a Sunnak, amit az EU döntése értelmében amúgy is ki kellene adnia a riválisainak, akkor ez az érvelését gyengíti”, fogalmaz Chris Bright, a londoni Sherman and Sterling jogi iroda trösztellenes jogásza.
Az IDC elemzője, Chris Ingle viszont úgy látja, hogy a Sunnal való kiegyezés “enyhíti a Microsoftra nehezedő nyomást”. A cégnek nem kell több pénzt és erőforrást a jogi harcra átcsoportosítani, ráadásul a Sun belement abba is, hogy csendben marad a Microsoft fellebbezése alatt. Lee Patch, a Sun jogi ügyekben illetékes alelnöke ezen annyit finomított, hogy közölte, cége valóban “kevésbé lesz látható” az EU ügyben, attól azonban még támogatják az EU döntését. “Igen nagyra értékeljük, amit a bizottság tett, és konstruktívnak tekintjük, hogy rögzítették a verseny alapelveit”, fogalmazott. A RedMonk elemzője, James Governor is úgy látja, hogy a kiegyezés javít a Microsoft arculatán. “Amikor leülnek az EU-val tárgyalni, azt mondhatják, lám, együttműködünk a Sunnal, ugyanígy bárki mással is együttműködünk”, vélekedett Governor.
Az viszont korántsem meglepő, hogy mind a Microsoft, mind pedig az EU úgy nyilatkozott, hogy a Sunnal történt kiegyezés és a trösztellenes eljárás két külön dolog, és előbbinek nincs semmi hatása a másikra.