Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a Magyar RTL Televízió Rt. műsorszolgáltatót 5 millió 182 ezer forint kötbér megfizetésére kötelezte, és a műsorszolgáltatási jogosultságának gyakorlását egy alkalommal 10 percre felfüggeszti, melyet a műsorszolgáltató a határozat kézhezvételétől számított második napon 20 óra 30 perctől köteles végrehajtani.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint a testület megvizsgálta “A riporter: Frei Tamás” című műsort, és megállapította, hogy a riport ellentmond annak, amit az RTL Klub a műsorszolgáltatási szerződésében vállalt.

  • Egy olyan televíziós csatorna működtetését tűzte ki céljául, amely “élettel teli és optimista lenne, az emberek figyelmét az élet jó dolgai felé fordítaná, és ezek elérésében segítene nekik”, valamint “amely segít az embereknek abban, hogy jó érzéseik legyenek saját magukkal, Magyarországgal és a körülöttük lévő világgal kapcsolatban” – emlékeztet a közlemény. A testület megállapította: a műsor ezzel szemben “a közönséget körülvevő világot sötétnek, bűnözéssel, bűnözőkkel és veszélyekkel telinek mutatta be, ahol, ha a miniszterelnök élete (halála) is bármikor megvehető, az állampolgár sem lelhet biztonságot”.

A közlemény felidézi: a műsorszolgáltató ígéretet tett arra is, hogy ha magyarországi intézményeket vagy embereket érintő problémákról készít tényfeltáró műsorokat, mindig a megoldásokat helyezi előtérbe: “mit lehet tenni, ki, hol és hogyan tesz valamit”.

  • A szóban forgó műsorszám nem is próbálta meg konstruktív módon megközelíteni az egyébként oly kényes témát, így nem is kínált megoldásokat, nem próbálta feloldani a nézőben a látottak és hallottak következtében minden bizonnyal felgyülemlett feszültséget, sőt kommentárjaival még kétségbe ejtőbbnek mutatta a helyzetet – áll a közleményben.

A testület utalt a műsort beharangozó ajánlóra, amely arra szólította fel a közönséget: “legyenek részesei egy kockázatos kalandnak! Tartsanak Frei Tamással Moszkvába! Béreljék fel együtt azt a bérgyilkost, aki egy millió dollárért még a magyar miniszterelnököt is megölné.”

  • A magyar média egyetlen szereplője sem engedheti meg magának, hogy lehetséges gyilkosság konkrét célpontjaként bárkit megjelöljön, mint ahogy nem jelölhet meg egy magas közjogi méltóságot viselő személyt sem – szögezi le a közleményében az ORTT.

Az ORTT felsorolja mindazokat a törvénysértéseket, amelyek alapján a bírságot kiszabta, kiemelve: a műsorszolgáltató megsértette azt a törvényi rendelkezést is, mely szerint a kiskorúak személyiségfejlődésére ártalmas műsorszámot csak 23 óra és 5 óra között lehet sugározni.