Módosul a társasági- és a cégtörvény

2000.08.28. eVilággazdaság

A jelenleginél nagyobb szabadságot kapnának a cégek a jövőre módosuló társasági törvényben. Ezzel egyidejűleg többek közt egyszerűsödnének a cégeljárás szabályai. Gadó Gábor, az igazságügyi tárca helyettes államtitkára a Világgazdaságnak elmondta: szükségszerű, hogy társasági jogunk teljes összhangba kerüljön a közösségi szabályokkal. A változtatás alkalom arra, hogy a törvényből kiszűrjenek bizonyos, a cégeket indokolatlanul kötelező passzusokat. Nélkülözhetetlen kötelezések esetén viszont igyekeznek majd legalább alternatívát kínálni a társaságoknak. Minél több információt kapnak a hitelezők és a kisrészvényesek, annál alaposabban meg tudják fontolni, adnak-e kölcsönt, illetve megszavazzák-e a közgyűlés javaslatait. Ezért a módosítás során törekednek arra, hogy a közgyűlés előkészítése nagyobb nyilvánosságot kapjon, mint ma. A társasági törvény felülvizsgálatával egyidejűleg a cégtörvény is változtatásokra szorul. Az igazságügyi tárcánál a következő hónapokban várják a megkeresett szakemberek, jogalkalmazók, gazdasági érdekképviseletek változtatásra vonatkozó javaslatait, amelyek a jövő nyárig elkészítendő módosító koncepció alapjául szolgálnak majd.

  • kapcsolódó anyagok
TÁRSASÁGI JOG