Az Országgyűlés elfogadta az EU-csatlakozásról szóló törvényjavaslatot

2004.04.27. MTI

Az Országgyűlés hétfőn ünnepélyes keretek között, csaknem egyhangúlag elfogadta az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló szerződés kihirdetésére vonatkozó törvényjavaslatot, valamint a Magyarország csatlakozása alkalmából született négypárti politikai nyilatkozatot.

A törvényjavaslat, valamint a politikai nyilatkozat elfogadását követően ünnepélyes keretek között elhelyezték az ülésteremben a magyar zászló mellett az Európai Unió zászlaját; a képviselők felállva hallgatták végig a Himnuszt, majd Beethoven Örömódáját, az unió himnuszát. Szili Katalin házelnök az ülésteremben köszöntötte a köztársasági elnököt, a miniszterelnököt, az Alkotmánybíróság elnökét, az Európai Bizottság magyarországi delegációjának vezetőjét, az EU-tagállamok, a csatlakozó országok, valamint Románia, Bulgária, Ukrajna és Horvátország nagyköveteit, a határon túli magyar szervezetek és a hazai kisebbségi önkormányzatok képviselőit, az egyházak vezetőit.

Az Országgyűlés elnöke a határozathozatal előtt azt mondta: Magyarország történelmi időszakot él át, amelynek jelentősége az államalapításhoz mérhető. Szavai szerint a csatlakozás nem csak a gazdasági lehetőségek bővülését jelenti, hanem azt is, hogy az ország integrálódik abba a társadalmi, kulturális rendbe, amelynek mindig is részese akart lenni. "Összefogással és együttműködéssel az Európai Unió történetében eddig példátlan bővítés valamennyiünk sikertörténetévé válhat" - hangsúlyozta Szili Katalin.

Az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló szerződés kihirdetésére vonatkozó törvényjavaslatot 339 igen és két nem szavazattal fogadta el a Ház. A javaslatra Balogh Gyula és Körömi Attila független képviselő voksolt nemmel. A Magyarország csatlakozása alkalmából született négypárti politikai nyilatkozatra 332-en szavaztak igennel és hárman nemmel. A két független képviselő mellett Balogh László (MDF) mondott nemet a nyilatkozatra. A pártelnökök és a frakcióvezetők közül Orbán Viktor és Áder János, a Fidesz elnöke, illetve frakcióvezetője nem volt jelen a szavazáson.