Az orosz parlament alsóháza csütörtökön ismét elutasította, hogy hivatalosan ítéljék el az Oroszországban tapasztalható antiszemitizmust, nacionalizmust és fasizmust. A javaslatot Alekszander Fedulov, az Egység (Jegyinsztvo) mozgalom képviselője terjesztette be. Az indítványról – amelyről külön vitát nem folytattak, csak szavaztak róla – a 450 tagú dumában 219-en támogatták, 73-an elutasították. Elfogadáshoz 226 szavazathoz lett volna szükség – írta az ITAR-TASZSZ. A kezdeményezés az alsóház nevében felkérte volna Putyin elnököt, hogy gyorsítsa fel a nácizmust hirdető eszmék betiltását, egyben kezdeményezze a nemzeti, faji és vallási ellentéteket szítók felelősségre vonását. A javaslat kitért arra is, hogy biztosítsák az alkotmányos és emberi szabadságjogokat a nemzeti és nemzetiségi kapcsolatok viszonylatában.