A kormány első olvasatban tárgyalt a közigazgatási eljárási törvénytervezetről, amelynek részleteit várhatóan május 12-én hagyják jóvá – közölte a kormányszóvivő a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón.

Gál J. Zoltán elmondása szerint a törvénytervezet fő célja, hogy a közigazgatási szolgáltatások az eddiginél rugalmasabbak és gördülékenyebbek legyenek; ezáltal valamennyi magyar állampolgár élete és ügyintézése egyszerűbbé és gyorsabbá válhat.
A cél, hogy évről évre csökkenjen a polgárok ügyei intézésének határideje, vagyis fokozatosan jelentős változás történjen ezen a téren – tette hozzá.

A szakmai jellegű kódex, amely része a kormány közigazgatási reformprogramjának, a bürokráciacsökkentés ügyfélbarát törvénye. A javaslat újrafogalmazza az állam és a polgár közötti viszonyt, mégpedig ügyfélbarát megközelítésből.

A kormány célja, hogy az új törvény által erősítse a közigazgatás szolgáltató jellegét, teljessé tegye az ügyféli jogokat, gyorsítsa az ügyfél-hatóság kapcsolatot, bevezesse az elektronikus ügyintézést és az elektronikus tájékoztatórendszert, valamint, hogy csökkentse az ügyfél eljárási terheit – mondta a szóvivő.

A javaslat egyebek közt tartalmazza a kiskorúak ügyei soron kívüli intézésének lehetőségét. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a tervezet szerint az ügyfél nem kötelezhető olyan adatok beszerzésére, amelyek valamely hatóság nyilvántartásában fellelhetőek, vagyis a szakhatósági állásfoglalások beszerzése az eljáró hatóság, és nem az ügyfél dolga lesz.

Gál J. Zoltán közölte: a tervezet főszabályként írja elő az ügyfél értesítését, és elismeri az EU bármely tagállama polgárainak nyelvhasználati jogát. Meghatározza az ügyfél és a joghatóság fogalmát, bevezeti a hatósági közvetítő, valamint a közigazgatási szerződés intézményét, illetve továbbfejleszti a jogorvoslati rendszert.

A szóvivő elmondta, hogy az új szabályozás 2005-től lépne hatályba. A belügyi tárca a hátralevő időben oktatást szervez a köztisztviselők számára.