Bécsben újra Jörg Haider ellen ítélt a bíróság: ezúttal a továbbiakig megtiltotta a jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt volt elnökének, hogy “megismételje, és/vagy terjessze azt a becsületsértő, igaztalan és hitelrontó állítást, vagy ahhoz hasonlót”, amely szerint Ariel Muzicant felperesnek “piszkos a keze”.

A becsületsértési pert Muzicant, az Osztrák Zsidó Hitközség elnöke indította Haider ellen, mivel Haider hamvazószerdai beszédében azt mondta: “Ariel Muzicant úr: nem is értem, hogyan lehet ilyen piszkos a keze annak, akit Arielnek hívnak”, s a későbbi bírálatok nyomán ezt Muzicant üzleti magatartására tett homályos célozgatásokkal tetézte, amelyeket sokan antiszemitának ítéltek.

Az ítélet indoklása szerint egyértelműen megállapítható, hogy a hamvazószerdai beszéd politikai és nem mulattató jellegű, így Haider állítása nem tekinthető tréfának, egyébként pedig a kijelentés fő súlya a hallgató számára azon van, hogy az említett személy nem tiszta kezű. Ez az állítás pedig a törvénybe ütköző, de legalábbis tisztességtelen és erkölcsileg elvetendő magatartás fogalomkörébe esik, és alkalmas arra, hogy rontsa az érintett hírnevét, hitelét és előre jutását. A bírónő indoklásában azt is megállapította: Haider “gyakran érvel azzal, hogy a közéleti személyiségekről, különösen pedig politikai ellenfeleiről nem mindenki számára hozzáférhető információkkal rendelkezik, így egy ilyen állítás esetében a jószándékú hallgató azt feltételezi, hogy az alperes állítását konkrét bizonyítékokkal tudja alátámasztani”.

Muzicant összesen hét polgárjogi és hat büntetőjogi becsületsértési pert indított Haider ellen, de – mint a pénteki ítéletet követően elmondta – jogi szempontból 27 per lett volna lehetséges. Hozzátette: a legnagyobb súlyt az említett eljárások közül arra helyezi, amelyet magánszemélyként a büntető törvénykönyv szerinti antiszemita uszítás miatt indított, mert ebben szándékozik bizonyítani, hogy Haider sorozatos ide vonatkozó megnyilvánulásai nem tréfák, hanem rendszeres antiszemita uszítást jelentenek. Muzicant kijelentette: a pereket nem pártpolitikai alapon indította, és nem folytat vendettát Jörg Haider ellen, hanem mindössze megpróbálja rábírni arra, hogy felhagyjon ezekkel a módszerekkel, s bírósági ítéletekkel elérje, hogy ne is legyen lehetőség ilyen módszer alkalmazására.