Jogszerűen függesztette fel az ORTT a Tilos Rádió műsorát a bíróság hétfői döntése értelmében – jelenti a HavariaPress.

A Fővárosi Bíróság így első fokon részben helyben hagyta a médiahatóság határozatát. Az ügy azt követően került a bíróság elé, hogy a rádiót működtető kulturális alapítvány az ORTT határozatának felülvizsgálata iránt indított pert. A bíróság a közigazgatási perben a felperes keresete nyomán megvizsgálta a Tilos Rádióval szemben hozott határozatot, amely többszörös szankcióval marasztalta a Tilos Rádiót, miután úgy ítélte meg, hogy a rádió magatartásával az áll arányban.

A bíróság a perben azt is vizsgálta, hogy az ORTT a határozatot a jogszabályok keretei között hozta-e meg, illetve hogy a szankciók kiszabásakor jogszerűen mérlegelte-e a rádió tavaly decemberi – három alkalommal kifejtett – magatartását. A bírák az ítéletben megállapították, hogy az ORTT a magatartás jogszerű minősítése mellett jogszerűen figyelmeztette írásban a műsorszolgáltatót, sőt jogszerű a műsorszolgáltatási jog 30 napos felfüggesztése is.

Ugyanakkor nem lett volna lehetősége a testületnek arra, hogy kizárja a Műsorszolgáltatási Alapból a rádiót, s a kizárást hatósági határozatban állapítsa meg. Emiatt ezt a szankciót az első fokon eljáró bíróság mellőzte.