A Microsoft és a Lindows ezúttal egy holland bíróságon mérkőzik meg, a szoftveróriás operációs rendszerének nevével történő visszaélés miatt pereli a Lindowst, és nem csekély összegű, a rivális szoftver logojának használata után naponkénti 100 ezer dolláros kártérítést kér.

A mostani esetben a Linspire.com weboldalon elhelyezett Lindows-logó a per tulajdonképpeni tárgya. Michael Robertson, a Lindows vezérigazgatója szerint a Microsoft folytatja versenyellenes tevékenységét, és nevetségesnek tartja, hogy egy weboldalon elhelyezett apró logó összezavarná a felhasználókat. Az előre megjósolható védekezés mellett nem meglepő a Microsoft reakciója sem; a vállalat továbbra is azt szeretné elérni, hogy a Lindows változtasson nevet és logót – írja a Cnet. Hollandiában nem ez az első jogi találkozó a két cég között, egy korábbi döntés már felfüggesztette a Lindows termékeinek forgalmazását, valamint weboldalának elérhetőségét. A most megindult perben a hónap végén vérható az első döntések megszületése.