Bizonytalan, elítélheti-e a bíróság rendzavarásért azokat a fiatalokat, akik április 19-én az Országgyűlés karzatáról cetliket szórtak a képviselők fejére, s transzparenssel követelték, hozzák haza Irakból a katonákat.

A bíróság egy hét múlva ítélkezik az alkotmányt két ponton is érintő kényes ügyben.

Az erőszakmentességet hirdető Ahimsa elnevezésű csoport tagjai – Dorci, Steve, Gibbon és Kenji néven jelentek meg a nyilvánosság előtt – már megkapták a bírósági idézést. Ügyüket egy hét múlva, május 26-án tárgyalja a Pesti Központi kerületi Bíróság. Az V. kerületi rendőrkapitányság rendzavarás szabálysértése miatt tett feljelentést ellenük.

“Jogászokkal konzultálva arra jutottunk, hogy parlamenti látogatásunk nem volt rendzavarás” – mondták kérdésünkre. A jogsértés megállapításának ugyanis három együttes feltétele van: 1. nyilvános helyen olyan 2. kihívóan közösségellenes magatartás tanúsítása, amely 3. megbotránkozást kelt. “Vitatjuk, hogy kihívóan közösségellenes lenne, ha valaki – az alkotmány egyik rendelkezésével azonosulva – a békés megoldást szorgalmazza nemzetközi ügyekben. Most már az emberek kétharmada követeli, amit mi transzparenssel hirdettünk: ki Irakból.” Ez a lényege a védekezésüknek – nyilatkoztak.

Bővebben:
http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?…