Tíz fiatalkorút állítottak elõ szerdán a XIII. kerületi Móricz Zsigmond Mûszaki Szakközépiskolában kábítószer-fogyasztásért és -terjesztésért.

A BRFK emberei a hírek szerint összesen húsz gramm marihuánát foglaltak le, a fiatalokat bilincsben vezették el az intézménybõl, de volt, akire már otthonában lecsaptak hajnalban. A rendõrség azt állítja, jogszerûen járt el, Pelle Andrea az Indexnek elmondta, fiatalkorúakat minden esetben csak a szülõ tudtával hallgathatnak ki. Felmerült a gyanú, hogy a tanári karból többen tudtak a diákok drogfogyasztásáról. Egyelõre nem tudni, kinek az információja alapján csaptak le a rendõrök éppen erre a középiskolára.

Tíz fiatalkorút elõállítottak, egy 18 és egy 21 éves gyanúsítottat õrizetbe is vettek a Budapesti Rendõr-fõkapitányság (BRFK) kábítószer-bûnözés elleni osztályának civil ruhás emberei szerdán az angyalföldi Móricz Zsigmond Mûszaki Szakközépsikolában. A Népszabadság információi szerint többeket már iskolakezdés elõtt, otthonában felkerestek a rendõrök.

Iskolások bilincsben

A szerdai akció reggel nyolc elõtt néhány perccel kezdõdött, amikor az egyik iskolába lépõ diákot két férfi és egy nõ vette üldözõbe, majd egy autóba tuszkolták. Az igazgatónõ elõször gyerekrablásra gyanakodott, ezért a rendõrséghez fordult, ahol megtudta, a fiút elõállították, a három felnõtt az édesanyja és két rendõr volt, sõt, délelõtt további elõállítások várhatók az iskolában.

Tíz órakor érkeztek a BFRK civil ruhásai az intézménybe, akik az elõállítandó gyerekek nevét egy lapról olvasták fel; a keresettek közül öten voltak bent az iskolában. Miután a tanárok kihívták az osztálytermekbõl az érintetteket, a rendõrök a Népszabadság cikke szerint már a folyosón megkezdték a motozást, ezt igazgatói kérésre az irodában folytatták. A rendõrök parancsnoka elmondta, többeket már iskola elõtt elvittek otthonról. Borosné Szél Mária, az igazgató felszólította a rendõröket, ne bilincseljék meg a diákokat, és csak a szülõk jelenlétében hallgassák ki õket. Pelle Andrea, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvivõje az Indexnek elmondta, jogszerû, de nem etikus, hogy a rendõrök már a folyosón motozni kezdtek, szerinte ez az intézkedés a megfélemlítést szolgálta.

Az iskolaigazgató elmondása szerint az elõállított diákokkal az intézkedõ rendõrök minõsíthetetlen hangot ütöttek meg, egyikük pl. ezzel a a megszólítással élt: “Te kis geci!”. Az egyik gyereket a rácshoz bilincselték, ezt késõbb a Schön Péter, a BRFK kábítószer-bûnözés elleni osztályának vezetõje cáfolta, akárcsak azt, hogy megalázóan bántak volna az õrizetesekkel. Szerdáról csütörtökre virradóra több gyerek a Tolnai utcai fogdában éjszakázott.

Tanári titoktartás

Csütörtökön napvilágot látott információk szerint a tanárok tudtak róla, hogy az iskolában többen szívnak, de nem jelentették az igazgatónõnek. Egy tanárnõt ki is hallgattak emiatt, aki elmondta, néhány hónapja lefoglalt egy cigarettát, amit óra végén vissza is adott a tulajdonosnak, anélkül, hogy tudta volna, mi is az pontosan – ez adhatott okot a gyanúra.

Az igazgatónõ tehetetlennek érzi magát, a Népszabadságnak úgy fogalmazott: “Meg van kötve a kezünk”, hiszen a droggal és alkohollal kapcsolatos tanári titoktartás kötelezettsége alól csak akkor mentesülnek, ha bizonyítékuk van. Ha felmerül a gyanú, hogy valamelyik tanuló drogozik, általában behívják a szüleit egy kis elbeszélgetésre, orvosokat, pszichológusokat ajánlanak nekik, sok szülõ azonban kikéri magának, hogy az õ gyermeke drogos.

A szülõnek kell elõször értesülnie

A tanári titoktartás kötelezettsége drogfogyasztás gyanújának esetén is él, mondta az Indexnek Pelle Andrea. A TASZ ügyvédje szeirnt a rendõröknek a házirend betartása mellett joga van tanintézményben is elõlállítani a fiatalkorúakat, azzal a kikötéssel, hogy a szülõket idejekorán értesíteni kell, hogy jelen lehessenek a fiatal kihallgatásánál.

Elmondta, a TASZ mostanában kevés ilyen esetrõl értersült. A ’99-es Btk-szigorítás után tetõztek az iskolai razziák, mert sok tanár azt hitte, kötelessége jelenteni, ha a tanulók drogoznak. Éppen a rendõrség hívta fel a figyelmüket, hogy nem így van, tette hozzá az ügyvédnõ.

Miért mi?

“Nekem is az a véleményem, hogy egyik középiskola sem mentes a kábítószerektõl, legalábbis itt, Budapesten” – mondta az Indexnek Borosné Szél Mária igazgató. “Nem tudom, kinek az információi miatt razziáztak a rendõrök éppen nálunk.” Pelle Andrea szerint az iskolai akciókat mostanában zömében azok a szülõk kezdeményezik, akik féltik gyermekeiket a “kábítószeres” társaságtól, sokszor megfeledkezve arról, hogy ezzel saját gyermekeiket is komoly bajba sodorhatják.