A bírót hivatása méltóságának és felelőssége súlyának megfelelő, függetlenségét biztosító javadalmazás illeti meg, és teljese életútját olyan törvényben szabályozott gondoskodásnak kell kísérnie, amely kifejezi az ítélkezés társadalmi jelenőségét.

Legalábbis elvileg. Hogy ez valóban így legyen, készül az igazságszolgáltatásban dolgozók életpályamodelljének koncepciója az Igazságügyi Minisztériumban.

A bírák és ügyészek mellett minden a bíróságon és ügyészségen dolgozó tisztviselőre és fizikai alkalmazottra kiterjedő tervezet célja elsősorban a tervezhető és biztonságot nyújtó életpálya megteremtése. Ennek érdekében például a bírák illetményét, a különböző fizetési fokozatokat és a nyugdíjas bírák javadalmazását egyaránt újraszabályoznák. Megváltozna az a jelenlegi helyzet, amelyben 50 éves kor felett már nem nő a bírói fizetés. Az elképzelések szerint a jövőben nem kerül csődbe az a bíró, aki eléri a nyugdíjkorhatárt és így egyébként sem nagy fizetése harmadára esik vissza. Erre lehetne például megoldás az összeférhetetlenségi pótlék – a mindenkori bírói alapilletmény egy meghatározott százalékának – folyosítása.

Bővebben:
http://www.nepszava.hu/default.asp?…